Vicente Aleixandre, Merlo: La verdad
|
La verdad (Spanish)¿Qué sonríe en la sombra sin muros que ensordece mi corazón? ¿Qué soledad levanta sus torturados brazos sin luna y grita herida a la noche? ¿Quién canta sordamente en las ramas?
Pájaros no: memoria de pájaros. Sois eco, sólo eco, pluma vil, turbia escoria, muerta materia sorda aquí en mis manos. Besar una ceniza no es besar el amor. Morder una seca rama no es poner estos labios brillantes sobre un seno cuya turgencia tibia dé lumbre a estos marfiles rutilantes. ¡El sol, el sol deslumbra!
Separar un vestido crujiente, resto inútil de una ciudad. Poner desnudo el manantial, el cuerpo luminoso, fluyente, donde sentir la vida ferviente entre los ramos tropicales, quemantes, que un ecuador empuja.
Bebed, bebed la rota pasión de un mediodía que en el cenit revienta sus luces y os abrasa volcadamente entero, y os funde. ¡Muerte hermosa vital, ascua del día! ¡Selva virgen que en llamas te destruyes!
|
Az igazság (Hungarian)Mi mosolyog derengve a szívem-süketítő faltalan, tág homályban? Milyen magány emelte gyötrött, holdtalan karját, megsebzetten kiáltva az éjben? Milyen ének csüggedt tompán az ágra?
Nem madár! Csak emléke! Visszhang vagy, puszta visszhang, csak hitvány toll, szemét, csak zavaros szemét, süket, holt anyag vagy . üres kezemben! Hamut megcsókolni miért más, mint a vágyat csókolni? Száraz ágat foggal harapni miért más, mint kigyulladt ajkad egy mellre sütni, hogy langyos duzzadása égő fénnyel borítsa csontjaidat? A nap tűz, a nap jár át velődig!
Letépni ruháid, a város hasztalan, holt maradványát! Letépni fátylát és meztelenné simítani a forrást, a tündöklő megáradt testet, hogy ott forrj, hol a trópus égő ágai közt a fény ég, hol életed kigyúl, hol az egyenlítő megőrjít!
Idd ki, idd ki a láng-dél eltörött szenvedélyét, míg felrobban a csúcson, s fényét árasztva reszket, s megperzsel és megolvaszt, mindannyiunkat! Szép erős halál, szép nap parazsa! Lángokba ájult nagy, néma erdő!
|
