Vicente Aleixandre, Merlo: El poeta canta por todos
El poeta canta por todos (Spanish)I Allí están todos, y tú los estás mirando pasar. ¡Ah, sí, allí, cómo quisieras mezclarte y reconocerte!
El furioso torbellino dentro del corazón te enloquece. Masa frenética de dolor, salpicada contra aquellas mudas paredes interiores de carne. Y entonces en un último esfuerzo te decides. Sí, pasan.
Todos están pasando. Hay niños, mujeres. Hombres serios. Luto cierto, miradas. Y una masa sola, un único ser, reconcentradamente desfila. Y tú, con el corazón apretado, convulso de tu solitario dolor, en un último esfuerzo te sumes. Sí, al fin, ¡cómo te encuentras y hallas! Allí serenamente en la ola te entregas. Quedamente derivas. Y vas acunadamente empujado, como mecido, ablandado. Y oyes un rumor denso, como un cántico ensordecido. Son miles de corazones que hacen un único corazón que te lleva.
II Un único corazón que te lleva. Abdica de tu propio dolor. Distiende tu propio corazón contraído. Un único corazón te recorre, un único latido sube a tus ojos, poderosamente invade tu cuerpo, levanta tu pecho, te hace girar las manos cuando ahora avanzas. Y si te yergues si un instante levantas la voz, yo sé bien lo que cantas. Eso que desde todos los oscuros cuerpos casi infinitos se ha unido y relampagueado, que a través de cuerpos y almas se liberta de pronto en tu grito, es la voz de los que te llevan, la voz verdadera y alzada donde tú puedes escucharte, donde tú, con asombro, te reconoces. La voz que por tu garganta, desde todos los corazones esparcidos, se alza limpiamente en el aire.
III Y para todos los oídos. Sí. Mírales cómo te oyen. Se están escuchando a sí mismos. Están escuchando una única voz que los canta. Masa misma del canto, se mueven como una onda. Y tú sumido, casi disuelto, como un nudo de su ser te conoces. Suena la voz que los lleva. Se acuesta como un camino. Todas las plantas están pisándola. Están pisándola hermosamente, están grabándola con su carne. Y ella se despliega y ofrece, y toda la masa gravemente desfila. Como una montaña sube. Es la senda de los que marchan. Y asciende hasta el pico claro. Y el sol se abre sobre las frentes. Y en la cumbre, con su grandeza, están todos ya cantando. Y es tu voz la que les expresa. Tu voz colectiva y alzada. Y un cielo de poderío, completamente existente, hace ahora con majestad el eco entero del hombre.
|
Egyetlen ének (Hungarian)1. Ott vannak mind és te nézed őket, mint haladnak el. Ó, igen, ott! Hogy szeretnél elvegyülni, hogy megismerhesd köztük önmagad!
A szív dühödt örvénye ép eszedbe kap. A fájdalom iszonyú tömegei fröccsenve hullnak a hús néma, belső falára. És akkor, végre, szinte eltéped magad. Igen, vonulnak.
Mind vonulnak. Gyerekek, asszonyok, hallgatag férfiak. Biztos gyász, tekintetek. Egy tömeg, egyetlen lét, tömören egybezúdult had. S te összemarkolt szívvel, magányos fájdalmadtól görcsberántva utolsó győzelemmel megadod magad nekik. Igen, végre, mennyire te vagy mindenki itt, mennyire magaddal találkozol. Derűsen a hullámba olvadsz. Visz a part felé szorult hab. És mégy, taszítanak, közéjük préselve, a tömör ringatásba békülsz lágyan. És sűrű morajt hallasz, mint megsüketült kantátát. Szívek ezre, egyetlen szív, egyetlen téged tovaragadó szív!
2. Egyetlen téged tovaragadó szív. Mondj le saját fájdalmadról, lazítsd meg összegörcsösült szíved! Egyetlen szív fog át, egyetlen lüktetés tolul szemedbe, hatalmasan elárasztja tested, tágítja melled s lengeni rántja karjaid, amint vonulsz előre. S ha egy pillanatra kihúzod magad s hangod felemeled, tudom, milyen ének szakad ki belőled, ami a majdnem végtelen sötét testekből eggyé préselődött és felvillámlott, ami a testeken és lelkeken át a te kiáltásodban szabadul fel hirtelen, a téged tovaragadók hangja, az igazi és emelt hang, melyben meghallhatod magad, magadra ismersz csodálkozva és félve, hang, mely a te torkodból, minden szétszórt szívből tisztán repül fel a szélbe.
3. És minden fülnek szól. Igen. Nézd, hogy hallgatnak téged. Önmagukat hallgatják. Isszák az egyetlen hangot, mely nekik énekel. Már csak ének a tömeg s a tömeg hullámot vetve indul el. S beléjük veszve, beléjük oldva megismered magad, saját létednek egy csomóját. Zeng az őket tovaragadó hang. Lefekszik eléjük útnak. Minden talp rajta lép. Gyönyörűen tapossák, testükkel felvésik. S a hang kitárul és felkínálkozik, s a tömeg megy, súlyosan, mint a messzeség. Mint hegy megy felfelé. A rajta lépők ösvényén vonul, felér a világos csúcsra s a Nap kinyílik minden homlokon. S az ormon ott állnak és énekelnek, igazi nagyságukban állnak, átfoghatatlanul. S a te hangod fejezi ki őket. A te emelt és kollektív hangod. S a teljes, létező, hatalmas ég méltósággal az ember teljes visszhangját veri vissza.
|