Paz, Octavio: Paisaje

Los insectos atareados,
los caballos color de sol,
los burros color de nube,
las nubes, rocas enormes que no pesan,
los montes como cielos desplomados,
la manada de árboles bebiendo en el arroyo,
todos están ahí, dichosos de estar,
frente a nosotros que no estamos,
comidos por la rabia, por el odio,
por el amor comidos, por la muerte.

A dolgos rovarok
a napszinű mének
a felhőszin szamarak
a felhők, az óriás esetlen sziklák
a hegyek, mint beomló egek,
a fa-csorda, amely csermelyből szürcsöl,
mind itt vannak, boldogabbak
mint mi, akik nem vagyunk jelen,
dühtől, gyűlölettől szétrágva,
szeretettől marcangolva, a haláltól.