Jamís, Fayad: A Bonaparte kávéház akasztottja (El ahorcado del café Bonaparte in Hungarian)
|
|
El ahorcado del café Bonaparte (Spanish)A Pablo Armando Fernández
Para no conocer los abismos del humo para no tragarse los periódicos de la tarde para no usar unos espejuelos cubiertos de sangre o telaraña El que estaba sentado en un rincón lejos de los espejos tomándose una taza de café no oyendo el tocadiscos sino el ruido de la pobre llovizna El que estaba sentado en un rincón lejos de los relámpagos lejos de los leones morados de todas las guerras hizo un cordón con una hoja de papel en que estaban escritos el nombre del Papa el nombre del Presidente y otros dos mil Nombres Ilustres y a la vista de todos los presentes se colgó del sombrerero que brillaba sobre su cabeza El patrón del café salió bajo su capa negra en busca de un policía Armstrong cantaba sin cesar la luna había aparecido como una gata furiosa en un tejado Tres borrachos daban puñetazos en el mostrador y el ahorcado después de mecerse dulcemente durante un cuarto de hora con su voz lejana comenzó a pronunciar un hermoso discurso: "Maintenant je suis pendu dans le Bona La lluvia es el cuarzo de mi miseria Los políticos roen mi bastón Si no me hubiera ahorcado moriría de esa extraña enfermedad que sufren los que no comen En mis bolsillos traigo cartas estrujadas que me escribí yo mismo para engañar mi soledad Mi garganta estaba llena de silencio ahora está llena de muerte"
"Estoy enamorado de la mujer que guarda las llaves de la noche Ella se ha mirado en mis ojos sin saber quién he sido Ahora lo sabrá leyendo mi historia de hollín en los periódicos Sabrá que me llamaba Louis Krizek ciudadano del corazón de los hombres libres heredero de la ceniza del amanecer He vivido como un fantasma entre fantasmas que viven como hombre He vivido sin odio y sin mentira en un mundo de jueces y de sombras La tierra en que nací no era mía y tampoco el aire en que reposo Tan sólo he poseído la libertad es decir el derecho a sufrir a errar a ser este cuerpo frío colgado como un fruto entre los que cantan y ríen entre una playa de cerveza y un templo edificado para adorar el miedo La mujer que guarda las llaves de la noche sabrá que me llamaba Krizek y que cojeaba un poco y que la amaba Sabrá que ahora no estoy solo que conmigo va a desaparecer un viejo mundo definitivamente borrado por el alba Así como la niebla a veces aplasta las flores del cerezo la muerte ha aplastado mi voz"
Cuando el patrón volvió con un policía de lata y azufre el ahorcado del café Bonaparte ya no era más que el humo tembloroso de un cigarro bajo el sombrerero sobre una taza con restos de café
|
A Bonaparte kávéház akasztottja (Hungarian)Pablo Armando Fernándeznek
Hogy ne zuhanjon a füst örvényeibe hogy ne az esti lapokat falja szüntelenül hogy se pókháló se vér ne mázolja be szemüvegét leült a legtávolabbi sarokba a tükörtől messze egy csésze kávét rendelt s hallgatta az eső mint nyomja el a lemezjátszó zsivaját Itt a háborúk csörtető oroszlánjától és a villámoktól távol kötelet sodort az újságlapból amelyen a Pápa és az Elnök neve mellett még volt kétezer Illusztris Név és az egész kávéház szemeláttára felkötötte magát a sárgaréz kalapfogasra A tulaj köpenyt terített magára és rendőrért rohant A lemezjátszón Armstrong énekelt rekedten és a hold mint felfúvalkodott kandúr állt a háztetőn A bádogpulton három részeg dobolt Ő lágyan himbálózott és negyedóra múlva valami távoli hangon gyönyörű beszédbe kezdett: „Maintenant je suis pendu dans le Bona A nyomorúság mint eső úgy zuhog rám A rendőrök nekemrontanak és botom eltördelik Ha nem akasztottam volna fel magam most meghalnék attól a betegségtől amit többek közt éhségnek is neveznek Zsebem tele van rongyos irománnyal levelek ezek magam írtam magamnak hogy nyomorult magányomat becsapjam Torkom amely a csendet nyelte eddig most a halált nyeli"
„Szeretek egy asszonyt aki az éjszaka kulcsait őrzi Szemembe nézett pedig nem tudta ki vagyok Most holnap reggel az újságok fekete krónikái közt megtudja hogy Louis Krizeknek hívtak a hajnal hamvának örököse voltam szabad emberek szíve volt a lakásom Emberformájú kísértet voltam a kísértetformájú emberek közt Gyűlölet és hazugság nélkül éltem árnyékok és bírák közé vegyülve A föld ahol születtem nem volt enyém a levegő se amelybe beledőltem Csak a szabadság az volt az enyém a kínlódás és csavargás joga a lehetőség hogy így megdögölve mint egy gyümölcs lógjak le a világba azok közt kik vígadnak és vedelnek a sör tajtékos partjain a félelemnek szentelt templomokban Az asszony aki az éj kulcsait őrzi megtudja hogy Louis Krizeknek hívtak bicegtem kissé és hogy őt szerettem S megtudja majd hogy nemcsak én tűntem el velem egy régi világ is eltűnik csendesen A hajnal széttapossa Ahogy a köd leveri néha a cseresznyefa virágát a halál most elnyomta hangomat”
Amikor a tulaj egy csupa-bádog és kénarcú rendőrrel visszatért a Bonaparte Kávéház akasztottja már csak egy cigaretta lebegő füstje volt egy réz kalapfogas s egy zaccosöblű kávéscsésze közt
|
