This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Huidobro, Vicente: Monumento al mar

Portre of Huidobro, Vicente

Monumento al mar (Spanish)

Paz sobre la constelación cantante de las aguas
Entrechocadas como los hombros de la multitud
Paz en el mar a las olas de buena voluntad
Paz sobre la lápida de los naufragios
Paz sobre los tambores del orgullo y las pupilas tenebrosas
Y si yo soy el traductor de las olas
Paz también sobre mí.
 
He aquí el molde lleno de trizaduras del destino
El molde de la venganza
Con sus frases iracundas despegándose de los labios
He aquí el molde lleno de gracia
Cuando eres dulce y estás allí hipnotizado por las estrellas
He aquí la muerte inagotable desde el principio del mundo
Porque un día nadie se paseará por el tiempo
Nadie a lo largo del tiempo empedrado de planetas difuntos
 
Este es el mar
El mar con sus olas propias
Con sus propios sentidos
El mar tratando de romper sus cadenas
Queriendo imitar la eternidad
Queriendo ser pulmón o neblina de pájaros en pena
O el jardín de los astros que pesan en el cielo
Sobre las tinieblas que arrastramos
O que acaso nos arrastran
Cuando vuelan de repente todas las palomas de la luna
Y se hace más oscuro que las encrucijadas de la muerte
El mar entra en la carroza de la noche
Y se aleja hacia el misterio de sus parajes profundos
Se oye apenas el ruido de las ruedas
Y el ala de los astros que penan en el cielo
Este es el mar
Saludando allá lejos la eternidad
Saludando a los astros olvidados
Y a las estrellas conocidas
 
Este es el mar que se despierta como el llanto de un niño
El mar abriendo los ojos y buscando el sol con sus pequeñas manos temblorosas
El mar empujando las olas
Sus olas que barajan los destinos
 
Levántate y saluda el amor de los hombres
 
Escucha nuestras risas y también nuestro llanto
Escucha los pasos de millones de esclavos
Escucha la protesta interminable
De esa angustia que se llama hombre
Escucha el dolor milenario de los pechos de carne
Y la esperanza que renace de sus propias cenizas cada día
También nosotros te escuchamos
Rumiando tantos astros atrapados en tus redes
Rumiando eternamente los siglos naufragados
También nosotros te escuchamos
Cuando te revuelcas en tu lecho de dolor
Cuando tus gladiadores se baten entre sí
Cuando tu cólera hace estallar los meridianos
O bien cuando te agitas como un gran mercado en fiesta
O bien cuando maldices a los hombres
O te haces el dormido
Tembloroso en tu gran telaraña esperando la presa.
 
Lloras sin saber por qué lloras
Y nosotros lloramos creyendo saber por qué lloramos
Sufres sufres como sufren los hombres
Que oiga rechinar tus dientes en la noche
Y te revuelques en tu lecho
Que el insomnio no te deje calmar tus sufrimientos
Que los niños apedreen tus ventanas
Que te arranquen el pelo
Tose tose revienta en sangre tus pulmones
Que tus resortes enmohezcan
Y te veas pisoteado como césped de tumba
 
Pero soy vagabundo y tengo miedo que me oigas
Tengo miedo de tus venganzas
Olvida mis maldiciones y cantemos juntos esta noche
Hazte hombre te digo como yo a veces me hago mar
Olvida los presagios funestos
Olvida la explosión de mis praderas
Yo te tiendo las manos como flores
Hagamos las paces te digo
Tú eres el más poderoso
Que yo estreche tus manos en las mías
Y sea la paz entre nosotros
 
Junto a mi corazón te siento
Cuando oigo el gemir de tus violines
Cuando estás ahí tendido como el llanto de un niño
Cuando estás pensativo frente al cielo
Cuando estás dolorido en tus almohadas
Cuando te siento llorar detrás de mi ventana
Cuando lloramos sin razón como tú lloras
 
He aquí el mar
El mar donde viene a estrellarse el olor de las ciudades
Con su regazo lleno de barcas y peces y otras cosas alegres
Esas barcas que pescan a la orilla del cielo
Esos peces que escuchan cada rayo de luz
Esas algas con sueños seculares
Y esa ola que canta mejor que las otras
 
He aquí el mar
El mar que se estira y se aferra a sus orillas
El mar que envuelve las estrellas en sus olas
El mar con su piel martirizada
Y los sobresaltos de sus venas
Con sus días de paz y sus noches de histeria
 
Y al otro lado qué hay al otro lado
Qué escondes mar al otro lado
El comienzo de la vida largo como una serpiente
O el comienzo de la muerte más honda que tú mismo
Y más alta que todos los montes
Qué hay al otro lado
La milenaria voluntad de hacer una forma y un ritmo
O el torbellino eterno de pétalos tronchados
 
He ahí el mar
El mar abierto de par en par
He ahí el mar quebrado de repente
Para que el ojo vea el comienzo del mundo
He ahí el mar
De una ola a la otra hay el tiempo de la vida
De sus olas a mis ojos hay la distancia de la muerte



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.vicentehuidobro.uchile.cl

Emlékmű a tengernek (Hungarian)

Béke a vizek éneklő csillagképeivel
összekoccan a víz mint a sokaság válla
béke a tengeren a jóakaratú hullámoknak
béke a hajótörések sírköveire
béke a gőg dobjainak és a homályba fulladt pupilláknak
és ha éri vagyok a hullámok műfordítója
béke velem is
 
Íme az öntőforma tele sorsforgáccsal
a bosszú öntőformája
ajkakról lepattant dühödt mondatokkal
íme a bájjal teli öntőforma
amikor megszelídülsz és megállsz mert a csillagok hipnotizálnak
íme a világ kezdetétől kimeríthetetlen halál
mely az időt utolsónak mérő végső pillanatáig tart
mert egy napon majd senki sem sétál többé az időben
senki az elhalálozott bolygókkal kikövezett időd mentén
 
Ez itt a tenger
a tenger önnön hullámaival
sajátos érzékszerveivel ő az
a tenger mely láncait tördeli
és szeretné utánozni az örökkévalóságot
meg tüdő szeretne lenni meg kárhozott madarak ködfelhője
vagy az égre nehézkedő csillagok kertje
a sötétség fölött amit mi vonszolunk
vagy ami bennünket vonszol
amikor hirtelen fölrepül mint galamb a holdról
és sötétebb lesz mint a halál keresztútján
a tenger föllép az éjszaka hintójába
és elhajtat mély vidékeink titkaiba
alig hallani a kerékzajt
és az égen szomorkodó csillagok szárnysuhogását
ez itt a tenger
üdvözli a messzi örökkévalóságot
üdvözli az elfelejtett csillagokat
és az ismerőseket
 
Ez itt a tenger és a tenger úgy ébred mint a gyerek sírása
kinyitja szemét és remegő kis kezével a napot tapogatja
hullámait löki oldalba
hullámzása a sorsot mint kártyát kijátssza
 
Állj föl és köszöntsd az ember tengerét
 
Halld meg nevetésünket és sírásunkat
halld meg a rabszolgamilliókat akik partjaidon vonulnak
halld meg véghetetlen tiltakozását
az ember nevezetű szorongásnak
halld meg húsból való mellünk évezredes kínjait
és a reményt mely saját hamvából naponta újjászületik
mert mi is meghallunk téged
a hálódba akadt csillagokon kérődzöl
a hajótörött századokon
meghallunk téged
ha gyötrelmed ágyán fetrengsz
ha gladiátoraid egymással összecsapnak
ha dühödben szétpattantod a délköröket
vagy ha nagy ünnepen nyüzsgő vásári forgatag vagy
vagy ha az embert átkod megfogja
vagy ha teszed magad mintha aludnál
és pókhálód közepén reszketve lesel a zsákmányodra
 
Sírsz és nem is tudod miért
sírunk mert azt hisszük mi tudjuk az okát
gyötrődj csak gyötrődj ahogy az ember
halljad fogaidat csikorogni az éjben
fetrengj az ágyadon
kínjaidat álmatlanságod tartsa ébren
gyerekek zúzzák be kővel az ablakodat
hajadat tépjék ki
köhögj és köhögj hogy vérben szakadjon ki a tüdőd
és rugóid elmohosodjanak
és lásd magad megtaposva mint a sírhant gyepét
 
Hanem csavargó vagyok én és félek hogy meghallgatsz
félek hogy bosszút állsz rajtam
felejtsd el átkaimat és énekeljünk együtt ma éjjel
légy ember azt mondom ahogy olykor én is tenger vagyok
felejtsd el a gyászos jóslatokat
rétjeim robbanását
úgy nyújtom feléd a kezem mint egy csokor virágot
kössünk békét azt mondom
te vagy az erősebb
hadd szorítsam meg a kezed
és béke legyen velünk
 
Közel érezlek a szívemhez
ha hegedűid jajongó hangja szól
ha gyereksírásként nyújtózkodol
ha szemközt az éggel gondolataidba mélyedsz
ha kínlódva heversz párnáidon         
ha ablakomon túlról fölhangzik sírásod        
ha ok nélkül sírsz ahogy te szoktál
 
Íme a tenger
a tenger ahol a habok városok illatában áznak
öle tele van bárkákkal halakkal és más vidám dolgokkal
ezek a bárkák az ég partján halásznak
ezek a halak minden sugarat meghallanak
ezek az algák évszázados álmot alusznak
és ez a hullám szebben énekel a hullámoknál
 
Íme a tenger
A tenger elhúzódik a parttól és ragaszkodik hozzá
a tenger hullámaiba takarja a csillagot
a tenger meggyötört bar
ereinek lüktetése
hisztérikus éjszakák és nyugalmas napok
 
Hanem a túlsó oldalon mi van a túlsó oldalon
mit rejtegetsz tenger a túlsó oldalon
az élet kezdetét a hosszú kígyót
vagy a halál kezdetét mely mélyebb mint temagad
magasabban minden hegynél
mi van a túlsó oldalon
formát és ritmust teremtő évezredes akarat
vagy a megcsonkítva is örökké örvénylő sziromhalom
 
Íme a tenger
a tenger kitárt kapuja dereng fel
íme a tenger a megroppant zár
hogy szemem a világ kezdetét lássa
íme a tenger
egyik hullámától a másikig tart az élet
hullámaitól a szememig tart a halál



Uploaded byP. T.
Source of the quotationO. O.

minimap