Huidobro, Vicente: A La capilla aldeana
|
A La capilla aldeana (Spanish)Ave canta suave que tu canto encanta sobre el campo inerte sones vierte y ora- ciones llora. Desde la cruz santa el triunfo del sol canta y bajo el palio azul del cielo deshoja tus cantares sobre el suelo. Une tus notas a las de la campana Que ya se despereza ebria de mañana Evangelizando la gran quietud aldeana. Es un amanecer que en una bondad brilla La capilla está ante la paz de la montaña Cómo una limosnera está ante una capilla. Se esparce en el paisaje el aire de una extraña Santidad, algo bíblico, algo de piel de oveja Algo como un roció lleno de bendiciones Cual si el campo rezara una idílica queja Llena de sus caricias y de sus emociones. La capilla es como una vieja acurrucada Y al pie de la montaña parece un cuento de hada. junto a ella como una bandada de mendigos Se agrupan y se acercan unos cuantos castaños Que se asoman curiosos por todos los postigos Con la malevolencia de los viejos huraños. Y en el cuadrito lleno de ambiente y de frescura En el paisaje alegre con castidad de lino Pinta un brochazo negro la sotana del cura. Cuando ya la tarde alarga su sombra sobre el camino
|
Falusi kápolna (Hungarian)Madár, dalolj lágyan, mert dalod elvarázsol, a bágyadt tájat zenével töltsd be, és imákat sírj. a szent keresztről a nap győzelmét dalold, És éneked a földre szórd. Igazítsd hangod a harangéhoz, Ami megrészegülten nyújtózik reggel, És igét hirdet a nagy falusi csendben. Ezen hajnalon, melyben mély szépség ragyog, A kápolna úgy áll a békés hegy előtt, Akár koldusasszony a kápolna előtt. Különös szentség szele lebben a tájban, Valami bibliai, báránybőr, áldott harmat ez, Mintha csak a táj idilli panaszt mormolna, Simogatón, érzelmekkel telve. A kápolna, akár egy görnyedt öregasszony, Úgy áll a hegy lábánál, mint a tündérmesékben. Mellette, mint koldusok serege,tömörül és közelít pár gesztenyefa, kíváncsian leselkednek ajtón-ablakon, a mogorva vénember rosszmájúságával. És ebbe a hangulatos, friss képbe, e falusi táj szűzi vásznára fekete ecsetvonást fest a pap reverendája. Mikor a délután nyúlt árnyékot vet az útra, Behatolni látszik a templom mélyére, És a nagy csillár sápadt csillogása Sárga fénycsóvát fest a fehér falra. Régi ablaktáblák recsegnek-ropognak, mikor befúj a rózsaillatú szél, szomorú morajként visszhangzik az ima szent hangja, a sötét már összemossa, összekeveri a dolgokat, és elszáll lassan, akár a harangtorony, egy síró Ángelus
|
