Guillén, Nicolas: ¿Puedes?
|
¿Puedes? (Spanish)¿Puedes venderme el aire que pasa entre tus dedos Y te golpea la cara y te despeina? ¿Tal vez podrías venderme cinco pesos de viento, O más, quizás venderme una tormenta? ¿Acaso el aire fino Me venderías, el aire (No todo) que recorre En tu jardín corolas y corolas, En tu jardín para los pájaros, Diez pesos de aire fino?
El aire gira y pasa En una mariposa. Nadie lo tiene, nadie.
¿Puedes venderme cielo, El cielo azul a veces, O gris también a veces, Una parcela de tu cielo, El que compraste, piensas tú, con los árboles De tu huerto, como quien compra el techo con la casa? ¿Puedes venderme un dólar De cielo, dos kilómetros De cielo, un trozo, el que tú puedas, De tu cielo?
El cielo está en las nubes. Altas las nubes pasan. Nadie las tiene, nadie.
¿Puedes venderme lluvia, el agua Que te ha dado tus lágrimas y te moja la lengua? ¿Puedes venderme un dólar de agua De manantial, una nube preñada, Crespa y suave como una cordera, O bien agua llovida en la montaña, O el agua de los charcos Abandonados a los perros, O una legua de mar, tal vez un lago, Cien dólares de lago?
El agua cae, rueda. El agua rueda, pasa. Nadie la tiene, nadie.
¿Puedes venderme tierra, la profunda Noche de las raíces; dientes De dinosaurios y la cal Dispersa de lejanos esqueletos? ¿Puedes venderme selvas ya sepultadas, aves muertas, Peces de piedra, azufre De los volcanes, mil millones de años En espiral subiendo? ¿Puedes Venderme tierra, puedes Venderme tierra, puedes?
La tierra tuya es mía. Todos los pies la pisan. Nadie la tiene, nadie.
|
Eladod-e? (Hungarian)Eladod-e az ujjaid között suhogó szél áramát, mely összekócol, arcodba csap? Adsz-e szelet nekem öt pesóért, adsz-e nekem egy egész vihart? Eladod-e a könnyű, a kék szelet, eladod-e nekem a könnyű, a kék szelet, egy keveset a szélből, amely lesimítja kertedben az összes puha hajú szirmot? Veszel-e a kertedbe a madaraknak tíz pesóért könnyű, finom szelet?
Szél pörög, messze száll. Viszi egy lepkeszárny. Senkié, soha senkié.
Eladod-e nekem az eget, az eget, mely néha kék és néha szürke fényben ég, eladsz-e néhány ölnyi eget, melyet kerted fölé vettél fedélnek, mint aki házával együtt vette a háztetőt? Két dollárért adsz-e cserébe két kilométer eget, egy darabnyi kéket adsz-e érte, adsz-e, amennyit megfizetek?
Felhőkben van az ég: magasság, messzeség. Senkié, soha senkié.
Eladod-e az esőt, a vizet, mely könnyeidet táplálja, nyelved itatja, adsz-e egy dollárért forrásvizet, egy vemhes felhőt, bárányszelídet, fehéret, melynek göndör pára a gyapja? Adod-e a vizet, mely a hegyről a völgybe siet, vagy a pocsolyát, ami ott maradt a gazdátlan ebeknek, mérföldnyi tengert, a néma tavat, száz dollárért néma tavat?
A víz lehull, forog. A víz forog, vonul. Senkié, soha senkié.
Eladod-e nekem a földet, a gyökerek mély éjét, a dinosaurus-fogakat, a szétszórt csontok könnyű meszét, meg az eltemetett őserdőket, a holt madarat, a kőhalakat, a tűzhányók kénjét, a rejtett csend ezermillió évét, mely fölcsavarodik a mélyből, eladod-e nekem a földet, eladod-e nekem a földet, eladod-e?
A földed az enyém. Tapossuk te meg én. Senkié, soha senkié.
|
