Garcilaso de la Vega: Canciones III (Con un manso ruido…)

Con un manso ruido

de agua corriente y clara

cerca el Danubio una isla que pudiera

ser lugar escogido

para que descansara

quien, como yo estó agora, no estuviera;

do siempre primavera

parece en la verdura

sembrada de las flores;

hacen los ruiseñores

renovar el placer o la tristura

con sus blandas querellas,

que nunca, día ni noche, cesan dellas,

 

Aquí estuve yo puesto,

o por mejor decillo,

preso y forzado y solo en tierra ajena;

bien pueden hacer esto

en quien puede sufrillo

y en quien él a sí mismo se condena.

Tengo sola una pena,

si muero desterrado

y en tanta desventura:

que piensen por ventura

que juntos tantos males me han llevado,

y sé yo bien que muero

por solo aquello que morir espero.

 

El cuerpo está en poder

y en mano de quien puede

hacer a su placer lo que quisiere,

mas no podrá hacer

que mal librado quede

mientras de mí otra prenda no tuviere;

Cuando ya el mal viniere

y la postrera suerte,

aquí me ha de hallar

en el mismo lugar,

que otra cosa más dura que la muerte

me halla y me ha hallado,

y esto sabe muy bien quien lo ha probado.

 

No es necesario agora

hablar más sin provecho,

que es mi necesidad muy apretada,

pues ha sido en una hora

todo aquello deshecho

en que toda mi vida fue gastada.

Y al fin de tal jornada

presumen espantarme

Sepan que ya no puedo

morir sino sin miedo,

que aun nunca qué temer quiso dejarme

la desventura mía,

que el bien y el miedo me quitó en un día.

 

Danubio, río divino,

que por fieras naciones

vas con tus claras ondas discurriendo,

pues no hay otro camino

por donde mis razones

vayan fuera de aquí sino corriendo

por tus aguas y siendo

en ellas anegadas,

si en tierra tan ajena,

en la desierta arena,

de alguno fueren a la fin halladas,

entiérrelas siquiera

porque su error se acabe en tu ribera.

 

Aunque en el agua mueras,

Canción, no has de quejarte,

que yo he mirado bien lo que te toca;

Menos vida tuvieras

si hubiera de igualarte

con otras que se me han muerto en la boca,

Quién tiene culpa en esto,

allá lo entenderás de mí muy presto.

 

 

Míg csobogva, csevegve

lohol el tiszta habja,

a Duna átölel egy szigetecskét,

mely nyugvás is lehetne,

öröm annak, ki rajta

mint jómagam, teng - ó, bárcsak ne tengnék! -,

hol virágligetecskék

örök tavasza zöldel,

s ahol a csalogányhad

torkán öröm és bánat

mindegyre újabb s újabb dala tör fel:

éjjel és nappal hangzó,

lágy, nem csituló trilla és panasz-szó.

 

Itt élek, ide raktak

e tájra, azaz inkább

magányos rabként idegenbe löktek...

Hej, könnyü ám a rabnak,

ki meg nem érzi kínját!

A fogolynak, ki bűnét tudja, könnyebb.

Egyetlen gond gyötör meg:

Ha majd e messzi ország

lesz nyugtató koporsóm,

e szerencsétlen sorson

csak nevetnek majd, kik baját okozták,

s nem tudják, amíg rajtam

kacagnak, hogy halálom én akartam.

 

Lehet lánc, rabbilincs

e testen, ám hiába,

kényúr a kedvét rajt hiába tölti;

egyéb hatalma nincs,

s fel is kopik az álla,

hisz más zálogot tőlem nem csikar ki.

Ha eljön majd megölni

a legutolsó próba,

ha rámcsap: itt talál

most s mindörökre már...

Tudhatja, kinek van emléke róla,

mily zord ez a halálnál

pusztítóbb rontás, amely most is átjár.

 

De mi szükség a szóra?

Nincs haszna, hagyjuk abba:

a szükség szorít vasmarkával engem;

szétdúlta az az óra,

ízekre szétszaggatta

mindazt, mire az életemet tettem.

Azt hiszik, beleretten

szívem e hosszu bőjtbe?

Tudják meg: én merészen

végzem már, majd ha végzem!

Rettegés? Semmit nem hagyott belőle

a szomorú valóság:

elszállt a félsz, hogy elveszett a jószág.

 

Hej, Duna, hej, királyi

tiszta folyam, te! Ringasd

vad nemzetek közt hullámod csevegve;

már más utat találni

nem tudok szavaimnak,

vetem hát öket elfutó vizedbe,

s te fenékig süllyeszd le,

fojtsa meg habod árja;

s ha távolok ködében,

homokos partfövényen

tetemüket valaki megtalálja,

ha tetszik, eltemesse;

tévedés volt, nyugodjék csendbe, messze.

 

S ha vízbe fúlsz is, ének,

nézd, nincs okod sirámra;

mindazt, mi rá vár, én előre láttam.

Rövidebb lenne élted,

ha mint a többi árva,

halva születtél volna benn a számban.

S hogy kit terhel az ára?

Elmondom ezt is. Ott túl. Nemsokára.