Diego, Eliseo: En el medio mismo del día (4)

4

Recubierto de copos de ceniza, respirándola,

tosiendo los finísmos, volanderos andamios de aquel año

y atragantándome con la pelusa de la máquina, me enterco

Preguntándome qué rayos almorzamos a las once,

a dónde fuimos. Seguramente

que mi padre lo sabe, me digo por consuelo, pero él

girando en medio de la locura de la luz como un ángel

o un derviche, no puede ya escuchar, no escucha ya

sino la música del riente diluvio de su dicha.

4

Hamupelyhesen, lélegzet után kapkodva,

amaz év parányi tollként szállongó állványait köhögve föl,

és fuldokolva a gép pihéitől, mind makacsabban

faggatódzom,

miféle sugarat ebédeltünk mi tizenegykor, és hova indultunk?

Apám biztosan tudja,

mondom magamban vigasztalásul, de ő már nem hallhat engem,

angyal vagy dervis módjára pörögve a fény őrületében

nem hall ő többé semmi mást, csak saját boldogsága

nevető vízözönének áradó zenéjét.