Diego, Eliseo: En el medio mismo del día (2)

2

Son las once del calor, las once en punto de la vida.

Seguramente que mi padre sabe hasta olvidarlo

qué habrá para el almuerzo, qué hará el lunes, de dónde

vino hace un momento y adónde irá a la tarde. Ahora

simplemente comenta con alguien que se oculta

fuera del vórtice de luz – peridido en la penumbra

que ya, despacio, comienza a corroer

las cándidas orillas de la piedra. Su voz

-la de este oculto- es un rumor oscuro, vago

como un balbuceo de aguas también ocultas o el murmullo

de miríadas de insectos entre la noche ávida.

2

Tizenegy hőségre jár, pont tizenegy életet üt.

Apám biztosan elfelejt mindent,

hogy mi lesz ebédre, hogy mi dolga hétfőn, hogy honnan

jött meg egy perce, és hogy hova megy délután. Most

egyszerűen csak beszélget valakivel, aki a fény

körén kívül rejtőzik - és elvész a félhomályban,

mely lassan roncsolni kezdi

a kő ártatlan partjait. Hangja

- a rejtőzködőé - sötét mormolás, zavaros,

mint az ugyancsak rejtett vizek dadogása, vagy a telhetetlen

éjszakában rovarok miriádjai által keltett zümmögés.