Dos versiones de "Ritter, Tod und Teufel" (Spanish)
I
Bajo el yelmo quimérico el severo
perfil es cruel como la cruel espada
que aguarda. Por la selva despojada
cabalga imperturbable el caballero.
Torpe y furtiva, la caterva obscena
lo ha cercado: el Demonio de serviles
ojos, los laberínticos reptiles
y el blanco anciano del reloj de arena.
Caballero de hierro, quien te mira
sabe que en ti no mora la mentira
ni el pálido temor. Tu dura suerte
es mandar y ultrajar. Eres valiente
y no serás indigno ciertamente,
alemán, del Demonio y de la Muerte.
II
Los caminos son dos. El de aquel hombre
de hierro y de soberbia, y que cabalga,
firme en su fe, por la dudosa selva
del mundo, entre las befas y la danza
inmóvil del Demonio y de la Muerte,
y el otro, el breve, el mío. ¿En qué borrada
noche o mañana antigua descubrieron
mis ojos la fantástica epopeya,
el perdurable sueño de Durero,
el héroe y la caterva de sus sombras
que me buscan, me acechan y me encuentran?
A mí, no al paladín, exhorta el blanco
anciano coronado de sinuosas
serpientes. La clepsidra sucesiva
mide mi tiempo, no su eterno ahora.
Yo seré la ceniza y la tiniebla;
yo, que partí después, habré alcanzado
mi término mortal; tú, que no eres,
tú, caballero de la recta espada
y de la selva rígida, tu paso
proseguirás mientras los hombres duren.
Imperturbable, imaginario, eterno. | Uploaded by | P. T. |
| Source of the quotation | http://www.esliteratura.com/docs |
 |
|
"Ritter, Tod und Teufel" két változata (Hungarian)
I
Rideg acél képzelt sisak alatt:
Kegyetlen, ahogyan a kard kegyetlen
Várakozás közben. Rendíthetetlen
üget puszta erdőn át a lovag.
Körötte titkos, alaktalan, obszcén
tömeg, a szolgatekintetü Ördög,
körkörös labirintusszerü hüllők
és homokórával egy őszhajú vén.
Látszik, Vaslovag, hogy nem ismered
hírből sem a sápadt rettenetet
s a hazugságot. A parancsolás, a
szitkozódás a sorsod. És egész
biztosan méltó leszel, te merész
német, az Ördöghöz és a Halálra.
II
Két út van. Az egyik ezé a gőgös
vasemberé, aki biztos hitében
üget a világ kétes erdején át,
gúnyolódás, az Ördög s a Halál
statikus tánca közepette és a
másik, a rövid, az enyém. Miféle
letűnt éjszakán, régi reggelen
fedezte fel szemem e hihetetlen
epopeiát, örök álmát Dürernek,
a hőst s szellenképeinek raját,
kik keresnek, lesnek rám s megtalálnak?
Nem a lovagot, engem int az ősz,
tekergő kígyókkal felkoszorúzott
öreg. Az óra is az én időm
méri, nem az ő örök jelenét.
A hamu és a homály én leszek,
engem, később indulót ér utol
halálos végzetem; te, aki nem vagy,
egyenes kard és mozdulatlan erdő
lovagja, te saját nyomaidat
üldözöd, amíg világ a világ.
Rendíthetetlenül, a képzeletben.
|
