Bondy, Sebastián Salazar: Navidad del ausente

Yo sé que allá, a esta hora, alguien
habrá desempolvado el pino pascual de la infancia
y encenderá las falsas estrellas de su copa.
Y sé que alguien bebe y oscila
al mortecino compás de un vals peruano
agitando el orden familiar de diciembre.
 
Estará servida la mesa y en torno a ella
las cabezas no se volverán para ver cómo llego
hasta el convite y tomo mi puesto de hijo mayor,
y canto, y me embriago, y rompo el silencio
con algo más ardiente que una tarjeta postal.
 
Les diré: «Feliz Navidad», como si les dijera:
«Retorno siempre», porque amo esa quietud
donde el tiempo sin prisa labra pausadamente
la dicha en el envés oculto de la penuria.
 
Yo sé que allá, a esta hora, alguien
como un ave a mi encuentro remonta las distancias
y me recibe alegre, alegre.

Tudom, hogy e percben otthon
leporolva áll már gyerekkorom karácsonyi fenyője,
és csúcsán meggyújtották a hamis csillagokat.
És tudom, hogy jócskán isznak, és egy perui keringő
szederjes ütemére tántorogva
rengetik december családi rendjét.
 
Meg van terítve az asztal, de a körben ülők
nem fordulnak felém, hogy lássák, amikor belépek
és elfoglalom a legidősebb fiú helyét,
és énekelek és berúgok és egy levelezőlapnál
lángolóbb jelenléttel töröm darabokra a csöndet.
 
Később meg azt mondom: „Boldog karácsonyt", mintha azt mondanám:
„Mindig megjövök", mert szeretem ezt a türelmes nyugalmat,
ahol az idő ráérősen faragja a boldogságot
a nyomorúság rejtett hátlapjára.
 
Tudom, hogy e percben otthon
egy madár fészkelődik bennük, hogy a magasba suhogjon,
és ott köszöntsön örömmel, örömmel.