Wright, James: Az áldás (A Blessing in Hungarian)

Just off the highway to Rochester, Minnesota,

Twilight bounds softly forth on the grass.

And the eyes of those two Indian ponies

Darken with kindness.

They have come gladly out of the willows

To welcome my friend and me.

We step over the barbed wire into the pasture

Where they have been grazing all day, alone.

They ripple tensely, they can hardly contain their happiness

That we have come.

They bow shyly as wet swans. They love each other.

There is no loneliness like theirs.

At home once more, they begin munching

the young tufts of spring in the darkness.

I would like to hold the slenderer one in my arms,

For she has walked over to me

And nuzzled my left hand.

She is black and white,

Her mane falls wild on her forehead,

And the light breeze moves me to caress her long ear

That is delicate as the skin over a girl's wrist.

Suddenly I realize

That if I stepped out of my body I would break

Into blossom.

A rochesteri országút mentén, Minnesotában

Az alkony gyengén pattan ki a fűre.

És a két indián póniló szemében

Sötétlik a jóság.

A lovak örvendezve jönnek elő a füzesből,

Hogy köszöntsék barátomat meg engem.

Átlépünk a szögesdróton, a legelőre,

Ahol egész nap bóklásznak, egyedül.

Feszesen ringanak, alig fér beléjük a boldogság,

Hogy megjöttünk.

Hajlonganak, félénken, mind nedves hattyúk. Szeretik egymást.

Nincs olyan magányosság, mint az övék.

Hazaérkezvén

Rágcsálni kezdik a friss tavaszi hajtást a sötétben.

Szeretném a karcsúbbikat karomba venni,

Ez a kis kanca odajött

És orrával böködte bal kezem.

Fehér-fekete póniló,

Sörénye vadul hull a homlokába,

S a könnyű szélben fülét kell cibálnom,

Gyöngéd, mint egy lány csuklóján a bőr.

Hirtelen úgy érzem,

Ha kilépnék a testemből, azonnal

Kivirágzanék.