The Two April Mornings (English)
WE walk'd along, while bright and red
Uprose the morning sun;
And Matthew stopp'd, he look'd, and said,
"The will of God be done!"
A village schoolmaster was he,
With hair of glittering gray;
As blithe a man as you could see
On a spring holiday.
And on that morning, through the grass
And by the steaming rills
We travell'd merrily, to pass
A day among the hills.
"Our work," said I, "was well begun;
Then, from thy breast what thought,
Beneath so beautiful a sun,
So sad a sigh has brought?"
A second time did Matthew stop;
And fixing still his eye
Upon the eastern mountain-top,
To me he made reply:
"Yon cloud with that long purple cleft
Brings fresh into my mind
A day like this, which I have left
Full thirty years behind.
"And just above yon slope of corn
Such colours, and no other,
Were in the sky that April morn,
Of this the very brother.
"With rod and line I sued the sport
Which that sweet season gave,
And coming to the church, stopp'd short
Beside my daughter's grave.
"Nine summers had she scarcely seen,
The pride of all the vale;
And then she sang,—she would have been
A very nightingale.
"Six feet in earth my Emma lay;
And yet I loved her more—
For so it seem'd—than till that day
I e'er had loved before.
"And turning from her grave, I met,
Beside the churchyard yew,
A blooming girl, whose hair was wet
With points of morning dew.
"A basket on her head she bare;
Her brow was smooth and white:
To see a child so very fair,
It was a pure delight!
"No fountain from its rocky cave
E'er tripp'd with foot so free;
She seem'd as happy as a wave
That dances on the sea.
"There came from me a sigh of pain,
Which I could ill confine;
I look'd at her, and look'd again:
And did not wish her mine!"
Matthew is in his grave, yet now
Methinks I see him stand
As at that moment, with a bough
Of wilding in his hand. |
A két áprilisi reggel (Hungarian)
Sétáltunk; míg rőten, fennen
kepeszedett a Nap;
Matthew megállt, szólt, "Hát nyerjen
az úri akarat!”.
A falu tanítója volt,
szürkén fénylett haja;
víg ember lelkébe hatolt,
tavasz példás napja.
És aznap reggel, réteken
gőzölgő vizeken
haladtunk át oly édesen
naphosszan hegyeken.
"Munkánk," szólottam "jól haladt;
majd mellkason talált,
hogy e gyönyörű Nap alatt,
bús sóhaj hangja szállt."
Matthew kétszer is elakadt;
és rögzítve szemét,
keleti hegycsúcsra szaladt
s hozzám szólt, eképp:
"Bíbor rés felhődön amott
elmémben szárnyat bont
felidéz bennem egy napot
mi harminc éve volt.
"Ott a kukoricás felett
- színt öltött életem,
április egén reggel lett
én így emlékezem.
"Horgászbottal jártam utam
mit méz-évszak adott:
lányom sírjára borultam,
templom mellett amott.
"Alig látott kilenc nyarat,
önhit isten veled:
és dalolt már az akarat
pacsirta éneket.
"Emmám hat láb mélyen pihen,
mégis jobban vágytam—
úgy tűnt e naptól—hirtelen
még jobban imádtam.
"Sírtól felém szálló árnyak
- egy tiszafa mellett -
harmat hajú feslő lánynak
haján harmatcseppek.
"Teli kosara feje felett,
homloka sík, fehér -
gyermeket látni szerfelett
szeplőtlen kedély!
"E sziklás barlang vize sem
szaladt oly szabadon;
mint boldog hullám tengeren
táncolva habokon.
"Feltört bennem sóhaj, sajgás
beteges bú álom:
többször láttam, mily szép hajtás:
nem lehet a lányom!”
Matthew a sírjában, de most;
állni látom talán:
áll, mint anno és kezében ott
egy vadalmafaág. |
