Walcott, Derek: A tenger – Történelem (The Sea is History in Hungarian)

Where are your monuments, your battles, martyrs?
Where is your tribal memory? Sirs,
in that grey vault. The sea. The sea
has locked them up. The sea is History.

First, there was the heaving oil,
heavy as chaos;
then, like a light at the end of a tunnel,

the lantern of a caravel,
and that was Genesis.
Then there were the packed cries,
the shit, the moaning:

Exodus.
Bone soldered by coral to bone,
mosaics
mantled by the benediction of the shark's shadow,

that was the Ark of the Covenant.
Then came from the plucked wires
of sunlight on the sea floor

the plangent harps of the Babylonian bondage,
as the white cowries clustered like manacles
on the drowned women,

and those were the ivory bracelets
of the Song of Solomon,
but the ocean kept turning blank pages

looking for History.
Then came the men with eyes heavy as anchors
who sank without tombs,

brigands who barbecued cattle,
leaving their charred ribs like palm leaves on the shore,
then the foaming, rabid maw

of the tidal wave swallowing Port Royal,
and that was Jonah,
but where is your Renaissance?

Sir, it is locked in them sea-sands
out there past the reef's moiling shelf,
where the men-o'-war floated down;

strop on these goggles, I'll guide you there myself.
It's all subtle and submarine,
through colonnades of coral,

past the gothic windows of sea-fans
to where the crusty grouper, onyx-eyed,
blinks, weighted by its jewels, like a bald queen;

and these groined caves with barnacles
pitted like stone
are our cathedrals,

and the furnace before the hurricanes:
Gomorrah. Bones ground by windmills
into marl and cornmeal,

and that was Lamentations—
that was just Lamentations,
it was not History;

then came, like scum on the river's drying lip,
the brown reeds of villages
mantling and congealing into towns,

and at evening, the midges' choirs,
and above them, the spires
lancing the side of God

as His son set, and that was the New Testament.

Then came the white sisters clapping
to the waves' progress,
and that was Emancipation—

jubilation, O jubilation—
vanishing swiftly
as the sea's lace dries in the sun,

but that was not History,
that was only faith,
and then each rock broke into its own nation;

then came the synod of flies,
then came the secretarial heron,
then came the bullfrog bellowing for a vote,

fireflies with bright ideas
and bats like jetting ambassadors
and the mantis, like khaki police,

and the furred caterpillars of judges
examining each case closely,
and then in the dark ears of ferns

and in the salt chuckle of rocks
with their sea pools, there was the sound
like a rumour without any echo

of History, really beginning.

Hol vannak emlékműveid, csatáid, mártírjaid?
Hol van törzsi emlékezeted?- Uraim,
abban a szürke pincében. A tengerben. A tenger
zárta magába őket. A tenger – Történelem.

Először volt a háborgó olaj,
káosz-nehéz;
aztán, akár a fény az alagút végén,

egy karavella lámpása,
és az volt a Genezis.
Aztán jöttek a sírás-hegyek,
ürülék, panasz patakokban:

Exodus.
Csont csonthoz forradása korall által,
mozaikok
áldásos cápa-árnyék-takarásban -

ez volt a Frigyláda.
Aztán a napfény megpendített
huzalaiból a tengerfenéken

a Babilóniai Fogság gyászhárfái;
és a fehér kagylópénzek fürtjei
a vízbefúlt nők csuklóin bilincsként -

Salamon Énekének
elefántcsont karperecei;
de az óceán tovább pergette üres lapjait,

keresve a Történelmet.
Aztán jöttek a horgony-nehéz szemű férfiak,
akiknek nem ástak sírgödröt,

útonállók, akik megsütötték a marhát, szanaszét
elszenesedett bordákat miként ha pálmaleveleket hagyva a parton,
aztán habzó, veszett bendője

a szökőárnak, mely elnyelte Port Royalt,
és ez volt Jónás.
De hol van Reneszánszod?

Uram, azt a tenger homokja zárja
odakint, a zátonyok gyötretett padjain túl,
ahol a hadihajók alámerültek;

vegye fel e búvárszemüveget, magam vezetem oda.
Csupa tengeralatti finom bonyolultság,
korall-oszlopsorokon át,

túl a tenger-imádók gótikus ablakain,
oda, ahol a kéreg-pikkelyes, onyx szemű hal
pislog, ékszereitől súlyosan, mint egy kopasz királynő;

s ezek a boltozatos barlangok, tapadó
kőragya-kagylóikkal,
ezek a katedrálisaink,

és a hurrikánok előtti kemence-fuvallat:
Gomorrah. Szél malmai által
márgává, kukoricadarává őrölt csontok -

Jeremiás siralmai ezek,
csak Jeremiás siralmai ezek,
nem a Történelem;

aztán jött, mint folyó száraz ajkán a tajték,
a falvak barna nádja,
a városokká dermedő palástok,

és estelente a szúnyogok kórusa,
és fölöttük a csúcsos templomtornyok
lándzsája Isten oldalába döfve,

ahogy Fia-napja leszállt: és ez volt az Új Testamentum.

Aztán jöttek a habfehér húgok tapssal
tapsolva a hullámok haladását,
és ez volt az Emancipáció -

örvendjünk, Ó, örvendjünk -,
sebesen elenyészve,
ahogyan a tenger csipkéje felszárad a napban,

de ez nem a Történelem volt,
ez csak a hit volt,
és aztán minden szikla saját nemzetre hasadt;

aztán jött a legyek zsinata,
aztán jött a titkártollú gém,
aztán jött a szavazatért bömbölő kecskebéka,

szentjánosbogarak ragyogó ideákkal,
és denevérek mint sebesen röpködő nagykövetek,
és a sáskák, akár a khaki ruhás rendőrök,

és a prémes hernyó-bírák,
általuk minden eset közelről vizsgáltatik,
és aztán a páfrányok sötét füleiben,

és a tenger-tavacskás sziklák só-kuncogásában
mint egy hír minden visszhang nélkül
ott volt már a hang,

a kezdődő Történelemé.