Thomas, Dylan: Októberi vers (Poem In October in Hungarian)

    It was my thirtieth year to heaven
Woke to my hearing from harbour and neighbour wood
    And the mussel pooled and the heron
            Priested shore
        The morning beckon
With water praying and call of seagull and rook
And the knock of sailing boats on the net webbed wall
        Myself to set foot
            That second
In the still sleeping town and set forth.

    My birthday began with the water-
Birds and the birds of the winged trees flying my name
    Above the farms and the white horses
            And I rose
        In rainy autumn
And walked abroad in a shower of all my days.
High tide and the heron dived when I took the road
        Over the border
            And the gates
Of the town closed as the town awoke.

    A springful of larks in a rolling
Cloud and the roadside bushes brimming with whistling
    Blackbirds and the sun of October
            Summery
        On the hill's shoulder,
Here were fond climates and sweet singers suddenly
Come in the morning where I wandered and listened
        To the rain wringing
            Wind blow cold
In the wood faraway under me.

    Pale rain over the dwindling harbour
And over the sea wet church the size of a snail
    With its horns through mist and the castle
            Brown as owls
        But all the gardens
Of spring and summer were blooming in the tall tales
Beyond the border and under the lark full cloud.
        There could I marvel
            My birthday
Away but the weather turned around.

    It turned away from the blithe country
And down the other air and the blue altered sky
    Streamed again a wonder of summer
            With apples
        Pears and red currants
And I saw in the turning so clearly a child's
Forgotten mornings when he walked with his mother
        Through the parables
            Of sun light
And the legends of the green chapels

    And the twice told fields of infancy
That his tears burned my cheeks
        And his heart moved in mine.
    These were the woods the river and sea
            Where a boy
        In the listening
Summertime of the dead whispered the truth of his joy
To the trees and the stones and the fish in the tide.
        And the mystery
            Sang alive
Still in the water and singingbirds.

    And there could I marvel my birthday
Away but the weather turned around. And the true
    Joy of the long dead child sang burning
            In the sun.
        It was my thirtieth
Year to heaven stood there then in the summer noon
Though the town below lay leaved with October blood.
        O may my heart's truth
            Still be sung
On this high hill in a year's turning.

Mennybetérő harmincadik évem ébredt reám
zengvén kikötőkből s erdőkből
s a kagylómedrü,
kócsagmiséjű partról
A reggel hívott
imát-mormoló vizével, sirály s varjú szavával
s a vitorlások kotyogásával a hálókötötte falon
hívott hogy vessem meg lábamat
e pillanatban
a még alvó városkában s induljak víznek én

Születésnapom elsőnek köszöntötték a vizimadarak
s a szárnyas fák madarai lengették nevemet
a farmok s a fehér lovak felett
S fölkeltem én
az esős őszben
s kóboroltam napjaim záporában.
Dagály volt és a kócsag lemerült,
S míg lépdeltem én a városon túlra
a kapuin át,
bezárultak, míg a város ébredezett.

Egy tavasznyi pacsirta a guruló felhőben
s az útmenti bokrok csordultig fütyögéssel
A rigó-had meg az októberi Nap
nyáriasan
a hegy vállára borult
Itt jártak szélid évszakok s édes énekesek
jöttek váratlan a reggel
hol ballagtam s hallgattam az eső-facsaró
jeges szelet
az erdőben, a mélybe lenn

Sápadt eső az apadó kikötő fölött,
tengernyalta templom fölött,
mely mint csöpp csiga szarvaival a ködbe szúrt
s a vár, mely bagolybarna,
de a tavasznak-nyárnak minden kertje
ott virított a magas mesékben.
Város-szélen s a pacsirtatele ég alatt
Ott ámuldoztam
ez ünnepem felett
De ekkor visszafordult az idő

Elfordult a vidám vidéktől
s egy más levegőben
egy másik ég alatt
beáradt újra a nyár csodája
az alma, a körte, piros ribizli
s a fordulónál láttam már világosan
egy gyermek régvolt reggeleit míg anyjával bejárta
a nap-országnak
példabeszédeit,
a zöld kápolnák legendáit

S a gyerekkor hányszor mesélt mezeit
Az a fiú könnyével az én orcámon ég
S az ő szive enyémben kalapál.
Az volt az erdő, a tenger s a folyó
hol a fiú
a holtak hallgató
nyarába súgta ujjongó örömét
fáknak, a köveknek, a halaknak a vizekben
S a rejtelem
dúdolt elevenen
a vizekben és az éneklő madarakban.

Ott ámuldoztam ünnepem felett
De visszafordult az idő.
S a régholt fiú öröme
még égőn énekelt fel a Napba -
Mennybe térő harmincadik évem
a Napban ott delelt
míg a város alattam hullajtott októberi, véres levelet.
Ó bár még mindig énekelném
szívem igazát e hegyen
míg egyet fordul az év.

1944