Thomas, Dylan: A saint about to fall

A saint about to fall,
The stained flats of heaven hit and razed
To the kissed kite hems of his shawl,
On the las street wave praised
The unwinding, song by rock,
Of the woven wall
Of his father's house in the sands,
The vanishing of the musical ship-work and the chucked bells,
The wound-down cough of the blood-counting clock
Behind a face of hands,
On the angelic etna of the last whirring featherlands,
Wind-heeled foot in the hole of a fireball,
Hymned his shrivelling flock,
On the last rick's tip by spilled wine-wells
Sang heaven hungry and the quick
Cut Christbread spitting vinegar and all
The mazes of his praise and envious tongue were worked in flames and shells.

Glory cracked like a flea.
The sun-leaved holy candlewoods
Drivelled down to one singeing tree
With a stub of black buds,
The sweet, fish-gilled boats bringing blood
Lurched through a scuttled sea
With a hold of leeches and straws,
Heaven fell with his fall and one crocked bel beat the left air.
O wake in me in my house in the mud
Of the crotch of the squawking shores,
Flicked from the carbolic city puzzle in a bed of sores
The scudding base of the familiar sky,
The lofty roots of the clouds.
From an odd room in a split house stare,
Milk in your mouth, at the sour floods
That bury the sweet street slowly, see
The skull of the earth is barbed with a war of burning brains and hair.

Strike in the time-bomb town,
Raise the live rafters of the eardrum,
Throw your fear a parcel of store
Through the dark asylum,
Lapped among herods wail
As their blade marches in
That the eyes are already murdered,
The stocked heart is forced, and agony has another mouth to feed.
O wake to see, after a noble fall,
The old mud hatch again, the horrid
Woe drip from the dishrag hands and the pressed sponge of the forehead,
The breath draw back like a bolt through white oil
And a stranger enter like iron.
Cry joy that this witchlike midwife second
Bullies into rough seas you so gentle
And makes with a flick of the thumb and sun
A thundering bullring of your silent and girl-circled island.

Egy szent a bukásra kész,
Az ég mocskos freskói rengve omlanak
Belepve csókokkal-sárkányszegélyes köpenyét,
A végső úton a szőtt falak,
A homlokra épült atyai ház
Hullámai zengik,
Ének a kövekből, a habból születőt,
És elúszó dallam-faragvány hajók és csönddé csendített harangok,
És vérszámoló óra sebmélyi köhögése
A kezek számlapja mögött,
A végső tollhaza surrogásának angyali Etna-csúcsán,
Szélsarkú láb egy tűzgömb mélyébe vésve,
Zengik elbitangolt nyája himnuszát,
És a végső boglyák szélén buzgó borkutak mellett
Éhséget énekel az ég és élő krisztuskenyerét
Ecetet köpve szegi meg az eleven és kovácsolják kagylóvá meg lánggá
A hálaének minden tébolyát és az irígységtől kiáltozó nyelvet.

A dicsfény elpattan, akár a bolha.
A nap-levelű szent gyertyarengeteg
Tajtékos vizei fekete rügyek csonkjait sodorva
Egy perzselő fatörzsre ömlenek,
A vérszállító, édes, halkopoltyús csónakok
Szalma- és pióca-szállítmányukkal hasukban
Egy elsüllyesztett tenger viharában hánykolódnak,
E bukással az ég bukik, és egy repedt harang a lakatlan levegőt zilálja.
Ó, ébredj sárra épült otthonomban,
Keresztútján két víjjogó partnak,
Kit a karbol városból a nyomorúság ágyára zavartak,
Az ismerős ég zuhanó talapzatán,
A felhők égigérő gyökerei közt!
Kiöntött házad ablakából bámulj a világba,
Tej a te szádban, míg a savanyu ár
Az édes utcát lassan betemeti, nézd,
Égő hajak és agyvelők háborújától tövises a föld koponyája!

Sújts oda, időzített bomba a város,
Emeld fel füled élő szarufáját,
Hajíts egy kőcsecsemőt éhes
Félelmednek e sötét bolondokházán át,
A heródesi jaj ölébe fogva,
Ahogy pengéjük bemasíroz,
Mikor a szemek már mind megölettek
És erőszakot tettek a kalodába zárt szíven, és az agónia egy új szájon át táplálkozik.
Ó, ébredj és láss, a nagyszerű esés után,
A vén sár kihajt megint, és csorog a szörnyű fájdalom
A mosogatórongy kezekből és a kicsavart homlok spongyáiból.
A lélegzet fehér olajon át kinyílik, mint a zár,
És egy idegen belép, mint a vas.
Sírj örömöt, e bűbájos és bába pillanat
Viharos tengerekben pólyál gondosan
És hüvelykje és napja fordulatával megteremti
Mennydörgő porondod, csenddel beszegett és lányok övezte szigeted!