Sweeney, Matthew: A porban (In the dust in Hungarian)

And then in the dust he drew a face,
the face of a woman, and he asked
the man drinking whiskey beside him
if he’d ever seen her, or knew who she was,
all the time staring down at her, as if
this would make her whole. And then,
at the shake of the head, he let his boot
dissolve her into a settling cloud.
He threw another plank on the fire,
drained his glass and filled it again,
watching his dog rise to its feet
and start to growl at the dirt-road
that stretched, empty, to a hilly horizon.
A shiver coincided with the dog’s first bark,
that doubled, trebled, became gunfire
that stopped nothing coming, so he stood
to confront it, but not even a wind
brushed his face, no shape formed,
and after the dog went quiet, a hand
helped him sit down and rejoin his glass.

Utána arcot rajzolt a porba,
egy nő arcát, majd megkérdezte
a mellette whiskey-t kortyoló férfit,
hogy ismerte vagy látta-e már valaha,
közben úgy bámulta a képet, mintha
ez feltámaszthatná a nőt. Aztán
fejrázás közben cipőjével ülepedő
porfelhőbe oszlatta az arcot.
Friss gyújtóst dobott a tűzre,
kiürítette poharát és újra töltött,
kutyájára meredt, aki éppen lábra állt
és morogni kezdett a lankás látóhatár
felé kanyargó magányos földútra.
Már az első ugatástól megborzongott, amely
duplázódott, háromszorozódott, ágyútűzzé vált,
majd miután minden abbamaradt és felállt,
hogy szembesüljön a csenddel, arcát már
szellő sem cirógatta, nem tűnt fel senki,
így miután a kutya elhallgatott, egy kéz
segített neki, hogy leüljön és feleljen poharának.