The Astronomy Book (English)
I took the astronomy book from the shelf-- the one I bought on our first anniversary to teach my husband the stars. Light rolled off the slick pages. The gray italic print of formulas galactic dust impressed there. I thumbed through suns and solar systems, remembering the point of my search: some star I wanted to pluck out of the book to bring on darkness and the glitter of the moon, further spreading the farmer’s brash
white floodlights over the rutted fields. Outside together, I follow your arm, raised toward the sky, pointing out, a star, as you tell your colorful story of its discovery, and how it must have winked out millennia ago. You sent shivers up my spine as I thought of interstellar dust and matter adrift. You school me-- from hottest to coldest, the seven main groups of stellar spectra—OBAFGKM. Oh be a fine girl, kiss me. And I did, standing under the faint light of millions of stars.[1]
[1] The Harvard classification system is a one-dimensional classification scheme using single letters of the alphabet, optionally with numeric subdivisions, to group stars according to their spectral characteristics. Main-sequence stars vary in surface temperature from approximately 2,000 to 50,000 K, whereas more-evolved stars can have temperatures above 100,000 K. Most stars are currently classified under the Morgan–Keenan (MK) system using the letters O, B, A, F, G, K, and M, a sequence from the hottest (O type) to the coolest (M type). Source: oxfordindex.oup.com
|
A csillagászati könyv (Hungarian)
Levettem a polcról azt a csillagászati könyvet-- melyet első évfordulónkon vásároltam, hogy férjemet megismertessem a csillagokkal. Sima oldalakból világosság áradt. A képletek szürke dőlt betűs nyomata galaktikus por benyomását keltette. Napokat és naprendszereket lapoztam végig, emlékezvén a pontra melyet kerestem: néhány csillagot ki akartam rántani a könyvből, hogy homályba és a Hold ragyogásába vigyem, gazdák elhatalmasodó tolakodásába
barázdált földek felett fehér reflektorfények. Kint szüntelenül, karod követem, égbe emelkedőt, egy csillagra, mutatót, miközben színes történeted meséled felfedezéséről, és hogy annak már évezredek óta ki kellet hunynia. Megborzoltad hátam, ahogy csillagközi porra és sodródó anyagra gondoltam. Kiiskoláztatsz-- legforróbbtól a leghidegebbig, a hét fő csillagászati színképosztályból—OBAFGKM.[1] Ó bogaram, akaró finom gondolat kéje mar. Milliónyi csillag halvány fényében megcsókoltalak.
[1] A ma használatos spektrál-klasszifikációs sémát a Harvard Obszervatóriumban definiálták a XX. század elején. Az osztályozás a csillagok ún. felszíni hőmérsékletére érzékeny vonalak intenzitásain alapul. A legfontosabb vonalak a következők: - a hidrogén Balmer-vonalai, - a semleges és az ionizált He és Fe vonalai, - a Ca H és K vonala (396.8 nm és 393.3 nm), - az ún. G-sáv (CH molekula), - a semleges Ca 422.7 nm-es vonala, - a 431 nm körüli fémvonalak, - a TiO molekula sávjai. Az alaposztályokat a csökkenő felszíni hőmérséklet sorrendjében az O, B, A, F, G, K és M betűkkel jelöljük. Forrás: gothard.hu/astronomy
|