Stevens, Wallace: Egy csendes átlagos élet (A Quiet Normal Life in Hungarian)

His place, as he sat and as he thought, was not

In anything that he constructed, so frail,

So barely lit, so shadowed over and naught,

 

As, for example, a world in which, like snow,

He became an inhabitant, obedient

To gallant notions on the part of cold.

 

It was here. This was the setting and the time

Of year. Here in his house and in his room,

In his chair, the most tranquil thought grew peaked

 

And the oldest and warmest heart was cut

By gallent notions on the part of night –

Both late and alone, above the crickets’ chords,

 

Babbling, each one, the uniqueness of its sound.

There was no fury in transcendent forms.

But his actual candle blazed with artifice.

Otthona, ahogy ült és tépelődött, nem volt

- Alkotóereje nyomán - korántsem oly rozoga,

Oly kietlen, ködös fölös és semmis,

 

Mint például, egy világ, melynek hóként,

Lett engedelmes, viselkedő lakója,

Alávetetten a hideg nagylelkűségének.

 

Itt volt hát. Íme a hely és hozzá az évnek

Ideje. Itt a házában és a szobájában,

A székében, a legcsendesebb hit is kiapadt

 

És a legidősebb, legforróbb szív is meghasadt

Az éj legvitézebb szándékának nyomán –

Késő órán ketten külön, tücsökzenén túl,

 

Rebegi mindegyik hangjának egyediségét.

A transzcendens formákban nem honolt düh.

De mesterin villant fel az alkalom gyertyája.