Snodgrass, W. D.: Áprilisi leltár (April Inventory in Hungarian)

The green catalpa tree has turned

All white; the cherry blooms once more.

In one whole year I haven't learned

A blessed thing they pay you for.

The blossoms snow down in my hair;

The trees and I will soon be bare.

The trees have more than I to spare.

The sleek, expensive girls I teach,

Younger and pinker every year,

Bloom gradually out of reach.

The pear tree lets its petals drop

Like dandruff on a tabletop.

The girls have grown so young by now

I have to nudge myself to stare.

This year they smile and mind me how

My teeth are falling with my hair.

In thirty years I may not get

Younger, shrewder, or out of debt.

The tenth time, just a year ago,

I made myself a little list

Of all the things I'd ought to know,

Then told my parents, analyst,

And everyone who's trusted me

I'd be substantial, presently.

I haven't read one book about

A book or memorized one plot.

Or found a mind I did not doubt.

I learned one date.  And then forgot.

And one by one the solid scholars

Get the degrees, the jobs, the dollars.

And smile above their starchy collars.

I taught my classes Whitehead's notions;

One lovely girl, a song of Mahler's.

Lacking a source-book or promotions,

I showed one child the colors of

A luna moth and how to love.

I taught myself to name my name,

To bark back, loosen love and crying;

To ease my woman so she came,

To ease an old man who was dying.

I have not learned how often I

Can win, can love, but choose to die.

I have not learned there is a lie

Love shall be blonder, slimmer, younger;

That my equivocating eye

Loves only by my body's hunger;

That I have forces true to feel,

Or that the lovely world is real.

While scholars speak authority

And wear their ulcers on their sleeves,

My eyes in spectacles shall see

These trees procure and spend their leaves.

There is a value underneath

The gold and silver in my teeth.

Though trees turn bare and girls turn wives,

We shall afford our costly seasons;

There is a gentleness survives

That will outspeak and has its reasons.

There is a loveliness exists,

Preserves us, not for specialists.

A zöld katalpa már fehér,

A cseresznye virágban áll.

Még nem tanultam az idén

Egy szót a pénzért, ami jár.

Hajamba hamvaz a virág,

Csupasz leszek majd, én s a fák.

De többet őriz fenn az ág.

Sok kényes, drága lány tanul

Tőlem, tűnékeny ifjuság,

Mindegyre távolabb virul.

Szirmát veti a körtefa —

Minthogyha korpa hullana.

És a lányok felnőttesek,

Hogy nézzek, megbököm magam.

A mosolygásuk mondja meg,

Hajammal hullik a fogam.

Harminc év alatt nem leszek

Ifjabb, ravaszabb, pénzesebb.

Tizedszer, épp esztendeje,

Hogy sorba mentem mindazon,

Amit még tudni kellene,

S szüleim, idegorvosom,

Megtudta mind, ki hitt nekem,

Valaki leszek hirtelen.

Nem láttam könyvről könyveket,

Cselekményt fejből nem tudok.

Hibátlan észt nem ismerek.

Egyszer tudtam egy dátumot.

S a derék ösztöndíjasoknál

Kész van diploma, állás, dollár.

S rajtuk mosoly és kemény gallér.

Én Whitehead elvét tanítottam.

Egy kedves lánynak dalt is, Mahlert,

S mert forrásműhöz nem jutottam,

Egy gyereknek mutattam így

Szerelmet és holdlepke-színt.

Nevet tanultam és dühöt,

Megoldozni szerelmet, könnyet,

Könnyíteni egy nőn, ki jött,

S egy öregen, hogy halni könnyebb,

Es nem jöttem rá, győzhetek

S szerethetek halál helyett.

Hogy van hazugság, arra sem;

Szerelmem szőkébb, ifjú, édes;

Hogy megfakulva a szemem

Azért szeret, mert testem éhes;

Hogy volna bennem még erő,

S a szép világ is létező.

A tudós tekintélyt papol,

Fennen hordoz fekélyeket.

Én látom szemüveg alól:

A levél nő és elpereg;

Érték is van fogamban, és

Nemcsak ezüst-arany tömés.

S bár visznek lombot, lányokat,

Majd ránk köszönt a teljes évszak.

A szelídség velünk marad,

És amit ő mond, az az érv csak,

És van szépség is, ma meg holnap,

Megőriz. Nem a szaktudornak.