Smith, Stevie: A menekülő lovas (The Fugitive’s Ride in Hungarian)

Across the bridge across the dyke

Foresworn by friend and foe alike.

I ride

The field upon the further side

Stretches before me and its wide

Horizon dark against dark sky

Beckons me on. Dim homesteads lie

To left and right as I ride by.

It is a wet and steamy night,

More steamy night I have not seen,

More steamy night there has not been,

I have rode on for many a mile

And now it does not rain

And has not done for quite a while

And all the plain

Lies limpid underneath the stars

That give an eerie light

And make the plain seem to be bright.

With standing water, deep or shallow?

Deep lake, or river? Corn or fallow?

Lord, Lord, I pick my way

This false starlight is worse than no light

To bewitch

The eyes and hide the gaping ditch.

What owl was that that howls upon

The trees athwart the stream

And have I been this way before

Or do I dream?

He seems to be a mournful one

That hoots to make a coward run

I hate to hear I hate to see

An owl that hoots so dismally

It makes my very blood run cold

No bird should dare to be so bold

I feel as fearful as he should

Who’s done a dreadful deed of blood.

(Now hold up horse a moment pray,

Don’t sidestep in the foolish way,

If you fall down upon the ground

There is a chance you will be drowned.)

A wetter plain I have not seen

A wetter plain there has not been

I say there has not been

A wetter plain

Since first I came

And may I die

If once again it does not rain.

In early dawn is this dark plain

Made darker still of darkness shorn

More dismaller but still same

Lit by the ray that heralds day.

On my poor horse so lost so wan

That cannot understand

Why we must ride and ride and ride

And never yet come home

On you must go until you drop

For since time won’t, I dare stop.

Emitt a híd, amott a gát,

megtagad ellenség, barát,

száguldok át

a messzinyúló rónaság

hullámain, odébb a tág,

sötét határ mint égre forrt

sötét hivás. Tanyák, vakok,

kétoldalt, ahogy vágtatok.

Köd nedvezi az éjszakát,

nem láttam éjjel ily ködöt,

sosem volt még ily éji köd,

átvágtatok mérföldeket,

az eső nem esik,

már régesrég nem eshetett,

a messzi sík

fényt fog a csillagok alatt,

borzongó fényvilág,

mintha sütne a pusztaság.

Állóvíz? sekély, mélybe rántó?

mély tó, folyam? ugar, vagy szántó?

Uram, én nem tudom,

én csak léptetek az uton,

a sötétnél rosszabb az álvilág,

mert kábulat födi a tátott árkokat.

Milyen bagoly rikoltozott

a vízi ágakon?

s már jártam itt korábban is,

vagy álmodom?

Gyászt hordoz az, ki így huhog,

ha gyáva volnék, elfutok,

ó, rémes hang, rémlátomás,

baljós bagolyrikoltozás,

meghül bennem a vér, mitől

lehet madár ily rémítő,

és úgy szorongok itt belül,

mint kin gaztett lidércé ül.

(Lovam, megállj, egy percre csak,

ne táncolj, mint a kerge bak,

ha felbuksz és a föld lehúz,

az is lehet, hogy vízbefúlsz.)

Nem láttam nedvesebb mezőt,

nincs mező ennél nedvezőbb,

nem, nem, én ily mezőt

nem láttam itt

egész uton,

csak a halál

segít, míg újra nem esik.

Hajnalra mélysötét a sík,

mert mély a megnyirbált sötét,

s baljós, holott a jól tudott

sugár a napjelző futár.

Fuss, jó lovam, te elveszett,

ki meg sem értheted,

mért száguldunk tovább, tovább,

ha nem jutunk haza,

fuss, az idő majd földre vet,

s mert meg nem áll, én nem merek.