Shapiro, Karl: Egyetem (University in Hungarian)

To hurt the Negro and avoid the Jew
Is the curriculum. In mid-September
The entering boys, identified by hats,
Wander in a maze of mannered brick
    Where boxwood and magnolia brood
    And columns with imperious stance
    Like rows of ante-bellum girls
         Eye them, outlanders.

In whited cells, on lawns equipped for peace,
Under the arch, and lofty banister,
Equals shake hands, unequals blankly pass;
The exemplary weather whispers, “Quiet, quiet”
    And visitors on tiptoe leave
    For the raw North, the unfinished West,
    As the young, detecting an advantage,
         Practice a face.

Where, on their separate hill, the colleges,
Like manor houses of an older law,
Gaze down embankments on a land in fee,
The Deans, dry spinsters over family plate,
    Ring out the English name like coin,
    Humor the snob and lure the lout.
    Within the precincts of this world
         Poise is a club.

But on the neighboring range, misty and high,
The past is absolute: some luckless race
Dull with inbreeding and conformity
Wears out its heart, and comes barefoot and bad
    For charity or jail. The scholar
    Sanctions their obsolete disease;
    The gentleman revolts with shame
         At his ancestor.

And the true nobleman, once a democrat,
Sleeps on his private mountain. He was one
Whose thought was shapely and whose dream was broad;
This school he held his art and epitaph.
    But now it takes from him his name,
    Falls open like a dishonest look,
    And shows us, rotted and endowed,
         Its senile pleasure.

Zsidót kerülni, négert bántani,
ez a tanrend. Szeptember közepén
sok, még nem egyensapkás gólya járja
a modoros téglaház labirintust,
    hol puszpáng s magnólia méláz,
    s büszke tartású oszlopok
    néznek, mint múlt-századi lányok,
        a jövevényre.

Meszelt cellákban, sportpályán, a gőgös
lépcsőkorlát s boltív alatt kezet fog
két egyenrangú, s mást mellőz faarccal,
a mérvadó légkör azt súgja, „csönd, csönd,"
     s a látogató eloson
     barbár északra, nyers nyugatra,
     míg az ifjúság egy előnyös
        új pózt kipróbál.

Hol dombjukról a kollégiumok
nézik, mint régi jogrend kúriái,
a hűbérbirtok árokpartjait,
asztalfőn, vénlányos korelnök-ajkon
     pénzként csengnek angol nevek,
     sznobra kegy vár, bugrisra háló.
     E világ határán belül
        klub a modor.

De a ködös, hegyes szomszéd vidéken
a múlt az úr: balsors-sújtotta népét
beltenyészet s egyhangú lét hülyíti,
s nyűtt szívvel, meztélláb, elzüllve koldul
     vagy börtönbe jut. A tudós
     idült nyavalyát konstatál;
     az úriember szégyenében
        ősére lázad.

S a nemesúr, hajdan demokrata,
saját hegyén nyugszik. Ép szelleme
s nagy álmai voltak; ez iskolában
művét látta és sírfeliratát.
     De most nevén ejt foltot az,
     s aljas arcként leleplezi,
     romlottan s pénzesen, az ő
        szenilis élvét.