Shakespeare, William: XXIV. Szonett (XXIV. Sonnet in Hungarian)

Mine eye hath play'd the painter and hath steeld, 
Thy beauties forme in table of my heart,
My body is the frame wherein ti's held,
And perspectiue it is best Painters art.

For through the Painter must you see his skill, 
To finde where your true Image pictur'd lies, 
Which in my bosomes shop is hanging stil, 
That hath his windowes glazed with thine eyes:

Now see what good-turner eyes for eies haue done, 
Mine eyes haue drawne thy shape, and thine for me 
Are windowes to my brest, where-through the Sun 
Delights to peepe, to gaze therein on thee

   Yet eyes this cunning want to grace their art 
   They draw but what they see, know not the hart.

Szemem a festőt játszotta, s szívem
Lapjára karcolta be arcodat;
Ott most testemmel én keretezem,
S a távlat remek művészre mutat,
 
Mert, hogy hová tett, azt is látni kell
A képpel együtt s a művészen át:
Keblemnek állított boltjába, mely
Szemeiddel ablakozta magát.
 
Már most, nézd, szemet hogy segít a szem:
Az enyém rajzolta meg másodat,
S a tiéd szívem ablaka, melyen,
Gyönyörködni, rád-rádmosolyg a nap.
 
   De egy varázs nincs meg e bölcs szemekben;
   Csak a láthatót festik, szívedet nem.