Shakespeare, William: XX. Szonett (XX. Sonnet in Hungarian)

A woman's face with nature's own hand painted,
Hast thou, the master mistress of my passion;
A woman's gentle heart, but not acquainted
With shifting change, as is false women's fashion:

An eye more bright than theirs, less false in rolling,
Gilding the object whereupon it gazeth;
A man in hue all hues in his controlling,
Which steals men's eyes and women's souls amazeth.

And for a woman wert thou first created;
Till Nature, as she wrought thee, fell a-doting,
And by addition me of thee defeated,
By adding one thing to my purpose nothing.

  But since she prick'd thee out for women's pleasure
  Mine be thy love and thy love's use their treasure.

Lány-arcot kaptál Teremtőd kezéből,
Vágyam királynői királya, Te,
S lány-szívet is, de mentes az szeszélytől,
Mi a csaló nők áruló jele.

Övéknél is fénylőbb szemed, s nem ádáz:
Amit csak néz, arannyal vonja be;
A férfiúság tükre: belekápráz
A férfi-szem, s gyúl tőle nők szive.

Nőnek szánt téged nagy Természet-asszony,
De vágyra gyulladt, gyúrva testedet,
S megtoldotta - hogy tőlem elszakasszon -
Valamivel, mi célom nem lehet.

     Ha nők kedvére formált kéjesen,
     Hasznod vegyék - s szerelmed add nekem!