Shakespeare, William: XVIII. Szonett (XVIII. Sonnet in Hungarian)

Shall I compare thee to a summer’s day?
Thou art more lovely and more temperate:
Rough winds do shake the darling buds of May,
And summer's lease hath all too short a date:

Sometime too hot the eye of heaven shines,
And often his gold complexion dimmed,
And every fair from fair sometime declines,
By chance, or nature's changing course untrimmed:

But thy eternal summer shall not fade,
Nor lose possession of that fair thou ow'st,
Nor shall death brag thou wander'st in his shade,
Whwn in eternal lines to time thou grow'st,

    So long as men can breath, or eyes can see,
    So long lives this, and this gives life to thee.

Egy nyári naphoz hasonlítsalak?
Te kedvesebb vagy, s rendületlenebb.
Május bimbói közt már szél arat,
S közelgő őszi dátum integet;

Az égi szem hol perzsel, hol megint
Arany tüzére felhő fátyla hull;
Szilaj szeszély, vagy vastörvény szerint
Mindaz mi szépség, rendre megfakul;

De hervadatlan a Te friss nyarad,
Szépséged kertje mindig zöldelő,
Halál fölötted győztes nem marad,
Örök sorokban, fényed egyre nő:

   Míg ember szája szól, és lát szeme,
   Él majd e versem, és élsz benne Te.