Schulman, Grace: Legyenek fordítók! (Let There Be Translators! in Hungarian)

And the Lord said, ‘‘Behold, the people is one and they have all one language… Go to, let us go down, and there confuse their language, that they may not understand one another’s speech.’’
Genesis XI: 6, 7.

When God confused our languages, he uttered,
in sapphire tones: ‘‘Let there be translators!’’
And there were conjurors and necromancers
and alchemists, but they did not suffice:
they turned trees into emeralds, pools to seas.

God spoke again: ‘‘Let there be carpenters
who fasten edges, caulk the seams, splice timbers.’’
They were good.
                 God said: ‘‘Blessed is the builder
who leaves his tower, turns from bricks and mortar
to marvel at the flames, the smith who fumbles
for prongs, wields andirons, and prods live coals,
who stokes the hearth and welds two irons as one.’’

Praised was the man who wrote his name in other
handwriting, who spoke in other tones,
who, knowing elms, imagined ceiba trees
and cypresses as though they were his own,
finding new music in each limitation.

Holy the one who lost his speech to others,
subdued his pen, resigned his failing sight
to change through fire’s change, until he saw
earth’s own fire, the radiant rock of words.

És monda az Úr: „Imé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve… Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét.”
Teremtés 11 6, 7

Amikor az Úr összezavarta nyelveinket, imígy szólott
zafíros hangsúllyal: „Legyenek fordítók!”
És lettek szellem és halottidézők
és alkimisták, de ez nem volt elegendő:
a fákat smaragddá a pocsolyákat tengerré változtatták.

Az Úr újból szólott: „Legyenek ácsok akik rögzítik az
éleket, tömítik a réseket, összeillesztik a gerendákat.”
Mindez jó vala.
                       Monda az Úr: „Áldott az építő
aki elhagyja tornyát, felhagy a téglával és habarccsal
csodálni a lángokat, a kovács, aki feltúrja villáival,
forgatja a tuskóbakot, és ösztökéli a tüzes szenet,
a tűzhely parazsát szítva két vasat hegeszt eggyé.”

Dicsértetett, aki más kéziratárához írta
nevét, aki más hangján szólalt meg,
aki a szilfát ismerve, elképzelt ceiba* fákat
és ciprusokat, mintha csak sajátjait,
minden korlát mögött talált új muzsikát.

Szent az, ki feladta hangját másokért,
visszafogta tollát, lemondott romló látásáról,
hogy változzon a tűz változása által, míg meg nem
látta a föld saját tüzét, a szavak sugárzó szikláját.

  
*A Bombacaceae (majomkenyérfa-félék) családba tartozó Ceiba pentandra. Egész tropikus Afrikában megtalálható, de ugyancsak elterjedt a trópusi és szubtrópusi Közép és Dél-Amerikában, Nyugat-Indiában, Sri Lankán stb. A maják szent fája volt.

#Ez a 20 000. (PT)