Rosenberg, Isaac: Virradat a lövészárokban (Break of Day in the Trenches in Hungarian)

The darkness crumbles away

It is the same old druid Time as ever,

Only a live thing leaps my hand,

A queer sardonic rat,

As I pull the parapet's poppy

To stick behind my ear.

Droll rat, they would shoot you if they knew

Your cosmopolitan sympathies,

Now you have touched this English hand

You will do the same to a German

Soon, no doubt, if it be your pleasure

To cross the sleeping green between.

It seems you inwardly grin as you pass

Strong eyes, fine limbs, haughty athletes,

Less chanced than you for life,

Bonds to the whims of murder,

Sprawled in the bowels of the earth,

The torn fields of France.

What do you see in our eyes

At the shrieking iron and flame

Hurled through still heavens?

What quaver -what heart aghast?

Poppies whose roots are in men's veins

Drop, and are ever dropping;

But mine in my ear is safe,

Just a little white with the dust.

Elmállik lassan a sötét

megint pogány időket élünk.

Ujjamon valami meleg gördül át –

egy kerge, furcsa patkány –,

amint a mellvédre felnyúlok egy szál

pipacsért, hogy fülemre tűzzem.

Kaján patkány te, rádlőnének, hogyha tudnák

kozmopolita rokonszenveid

(s ég tudja, milyen ellenszenveid).

Most hozzáértél egy angol kezéhez,

s hamarosan egy németéhez érsz,

ha éppen kedved tartja,

hogy átlépj a térköz szunnyadó gyepén.

Kuncogsz magadba tán, hogy elhaladsz

szúrós szemek, szép lábak, izmos atléták során,

hisz ez már egy sem élet,

csak gyilkos hóbort rabjai

a föld belében elhasalva

feltépett francia réteken.

Mit látsz szemünkbe, mondd,

visongó vasak és égre vágott

lángzó csóvák között?

Látsz reszketést? Látsz elszorult szivet?

A pipacsok embervérből születnek

s elhullanak, mindig elhullanak.

De az enyém, a fülemen, még megvan.

Csak egy kicsit fehér. Rászállt a por.