The Equilibrists (English)
Full of her long white arms and milky skin
He had a thousand times remembered sin.
Alone in the press of people traveled he,
Minding her jacinth, and myrrh, and ivory.
Mouth he remembered: the quaint orifice
From which came heat that flamed upon the kiss,
Till cold words came down spiral from the head.
Grey doves from the officious tower illsped.
Body: it was a white field ready for love,
On her body's field, with the gaunt tower above,
The lilies grew, beseeching him to take,
If he would pluck and wear them, bruise and break.
Eyes talking: Never mind the cruel words,
Embrace my flowers, but not embrace the swords.
But what they said, the doves came straightway flying
And unsaid: Honor, Honor, they came crying.
Importunate her doves. Too pure, too wise,
Clambering on his shoulder, saying, Arise,
Leave me now, and never let us meet,
Eternal distance now command thy feet.
Predicament indeed, which thus discovers
Honor among thieves, Honor between lovers.
O such a little word is Honor, they feel!
But the grey word is between them cold as steel.
At length I saw these lovers fully were come
Into their torture of equilibrium;
Dreadfully had forsworn each other, and yet
They were bound each to each, and they did not forget.
And rigid as two painful stars, and twirled
About the clustered night their prison world,
They burned with fierce love always to come near,
But honor beat them back and kept them clear
.
Ah, the strict lovers, they are ruined now!
I cried in anger. But with puddled brow
Devising for those gibbeted and brave
Came I descanting: Man, what would you have?
For spin your period out, and draw your breath,
A kinder saeculum begins with Death.
Would you ascend to Heaven and bodiless dwell?
Or take your bodies honorless to Hell ?
In Heaven you have heard no marriage is,
No white flesh tinder to your lecheries,
Your male and female tissue sweetly shaped
Sublimed away, and furious blood escaped.
Great lovers lie in Hell, the stubborn ones
Infatuate of the flesh upon the bones;
Stuprate, they rend each other when they kiss,
The pieces kiss again, no end to this.
But still I watched them spinning, orbited nice.
Their flames were not more radiant than their ice.
I dug in the quiet earth and wrought the tomb
And made these lines to memorize their doom:-
Epitaph
Equilibrists lie here; stranger, tread light;
Close, but untouching in each other's sight;
Mouldered the lips arid ashy the tall skull.
Let them lie perilous and beautiful. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://www.poemhunter.com |
|
Kötéltáncosok (Hungarian)
A nő tejízű bőrével tele
ezerszer gondolt rá: nem vétkes-e;
s ha magányát elnyelte az akol,
őt látta: jácint, mirrha és ivor.
A száját látta: furcsa hasadék,
melyből a forróság a csókra ég,
míg nem bocsát le hideg szavakat,
bősz gerléket az őrtorony, az agy.
Testét: e vágyra gyúlt, fehér mezőt,
a sivár torony mélyében kinőtt
liliomot, mely esdekelt: letépd,
széttörd, viseld, zúzd össze, a tiéd.
Tekintetét: ne bánd a kerge szót.
Virágra kell, nem kardra kell a csók.
De bármi szó, s a gerleraj siet,
és szótlan sír a szárnyas Becsület.
Vad, szürke gerlék. Tiszták, józanok,
s a férfivállra ülnek: józanodj,
hagyj el, hogy tudjam, többé sose látlak,
örök távolság vezérelje lábad.
Hát jól állunk, ha tolvajokban itt
és szeretőkben Becsület lakik:
mit, Becsület! de a kis szürke szó
acélhideg és nem áthágható.
S e szeretők, én láttam, meglelik
az egyensúly kínszenvedéseit:
mert megtagadták egymást, s ha lehet,
jobban kötődnek, s nem felejtenek.
Két fájó csillag, meredten pörög
börtönvilág, kiserkedt éj fölött,
barbár szerelmük összesistereg,
de visszatart, de győz a Becsület.
Merev szeretők! testetek ma hol van?
Sírtam dühömben. S izzadtan koholtam
a bátraknak s akiket kikacag
a világ, e dalt: Ember, mit akarsz?
Időd lepereg és párád kiszáll:
jobb évszázadot kezd el a Halál.
Testetlen laknál-é a Mennybe fenn?
S a Pokolban, e testtel, becstelen?
Nem volt a Mennyben házasság soha,
se fehér hús, mely kéjre gyújtana;
édes formájú férfi-nő-anyag
elfinomul, s a bő vér elszalad.
Pokolra mennek a nagy szeretők,
megtapadt húsért tébolyulnak ők,
egymást dühöngő csókban tépik el,
és újra minden rész kábán ölel.
S figyeltem őket, hogy keringenek.
Tüzük jegüknél nem volt fényesebb.
A földbe ástam, s kőbe véstem ott,
mi végzetükről eszembe jutott:
Sírfelirat
Két kötéltáncos - vándor, csendesülj -
itt nyugszik együtt, érintetlenül;
porlad a száj, a homlok földet ér,
nyugodjék bennük szépség és veszély.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | G. Á. |
|