Canto XVII (English)
So that the vines burst from my fingers
And the bees weighted with pollen
Move heavily in the vine-shoots:
chirr---chirr---chir-rikk---a purring sound,
And the birds sleepily in the branches.
ZAGREUS! IO ZAGREUS!
With the first pale-clear of the heaven
And the cities set in their hills,
And the goddess of the fair knees
Moving there, with the oak-woods behind her,
The green slope, with white hounds
leaping about her;
And thence down to the creek's mouth, until evening,
Flat water before me,
and the trees growing in water,
Marble trunks out of stillness,
On past the palazzi,
in the stillness,
The light now, not of the sun.
Chrysophrase,
And the water green clear, and blue clear;
On, to the great cliffs of amber.
Between them,
Cave of Nerea,
she like a great shell curved,
And the boat drawn without sound,
Without odour of ship-work,
Nor bird-cry, nor any noise of wave moving,
Nor splash of porpoise, nor any noise of wave moving,
Within her cave, Nerea,
she like a great shell curved
In the suavity of the rock,
cliff green-gray in the far,
In the near, the gate-cliffs of amber,
And the wave
green clear, and blue clear,
And the cave salt-white, and glare-purple,
cool, porphyry smooth,
the rock sea-worn.
No gull-cry, no sound of porpoise,
Sand as of malachite, and no cold there,
the light not of the sun.
Zagreus, feeding his panthers,
the turf clear as on hills under light.
And under the almond-trees, gods,
with them, choros nympharum. Gods,
Hermes and Athene,
As shaft of compass,
Between them, trembled -
To the left is the place of fauns,
sylva nympharum;
The low wood, moor-scrub,
the doe, the young spotted deer,
leap up through the broom-plants,
as dry leaf amid yellow.
And by one cut of the hills,
the great alley of Memnons.
Beyond, sea, crests seen over dune
Night sea churning shingle,
To the left, the alley of cypress.
A boat came,
One man holding her sail,
Guiding her with oar caught over gunwale, saying:
" There, in the forest of marble,
" the stone trees---out of water---
" the arbours of stone---
" marble leaf, over leaf,
" silver, steel over steel,
" silver beaks rising and crossing,
" prow set against prow,
" stone, ply over ply,
" the gilt beams flare of an evening"
Borso, Carmagnola, the men of craft, i vitrei,
Thither, at one time, time after time,
And the waters richer than glass,
Bronze gold, the blaze over the silver,
Dye-pots in the torc-light,
The flash of wave under prows,
And the silver beaks rising and crossing.
Stone trees, white and rose-white in the darkness,
Cypress there by the towers,
Drift under hulls in the night.
"In the gloom the gold
Gathers the light about it." ...
Now supine in burrow, half over-arched bramble,
One eye for the sea, through that peek-hole,
Gray light, with Athene.
Zothar and her elephants, the gold loin-cloth,
The sistrum, shaken, shaken,
the cohorts of her dancers.
And Aletha, by bend of the shore,
with her eyes seaward,
and in her hands sea-wrack
Salt-bright with the foam.
Koré through the bright meadow,
with green-gray dust in the grass:
"For this hour, brother of Circe."
Arm laid over my shoulder,
Saw the sun for three days, the sun fulvid,
As a lion lift over sand-plain;
and that day,
And for three days, and none after,
Splendour, as the splendour of Hermes,
And shipped thence
to the stone place,
Pale white, over water,
known water,
And the white forest of marble, bent bough over bough,
The pleached arbour of stone,
Thither Borso, when they shot the barbed arrow at him,
And Carmagnola, between the two columns,
Sigismundo, after that wreck in Dalmatia.
Sunset like the grasshopper flying. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | By Walid Horchi |
|
|
XVII Canto (Hungarian)
Aztán ujjaimból venyigék fakadnak S a méhek, hímportól súlyosan Donganak a hajtások között: zümm-zürr-zürrümm - zümmögés, S az ágakon elpilledt madarak. ZAGREUS! IO ZAGREUS! Az ég első sápadt-hasadtával S a városok bent a völgyben, A hamvas-térdű istennő sétál ott, hátamegett a tölgyes, Zöld dombhát, fehér ebek ugrálnak körüle; S onnan le a patak torkolatához, estig, Sima víz előttem, és fák nőnek ki a vízből, Márvány törzsek a csendességből, At a palazzókon, a csendességen, A fény most nem a nap fénye. Krizopráz, A víz áttetsző kék és zöld; Oda, föl a borostyán-szirtekig. Köztük Nérea barlangja, Nérea mint kagyló meghajol ívben, S bevontatják a hajót nesztelen, Hajó szaga sem érzik, Madár nem kiált, hullám mozdulatlan, Delfin sem csobban, hullám mozdulatlan, Barlangjában Nérea, mint kagyló meghajol ívben Sziklaölének puha mélyén, zöld-szürke a szirt messze, Közel a borostyán kapuszirtje, És a hullám áttetsző kék és zöld A barlang só-fehér s vakító-lila, porfír-sima, hűvös, hab-mosta a szikla. Sirály nem kiált, delfin nem moccan, Malachit a homok, hideg sohasincs ott, a fény nem a nap fénye. Zagreus párducait eteti, a pázsit tiszta mint fénylő domb. S a mandulafák alatt istenek, s chorus nympharum velük. Istenek, Hermész és Athéne, mint kompasz lándzsahegye, Közöttük remeg - Balra faunok ligete, sylva nympharum; Alacsony fák, bozót, suták, szarvasgidák szökdelnek át a rekettyén, mint sárgán szikkadt falevél. S egy domb hajlata mellett Memnon nagy folyosója. Távol tenger, düna felett tarajos, Kavicsot köpül az éjjeli tenger, Balra a ciprusok folyosója. Hajó jött, Vitorláját hajós egymaga tartja, Perembe akadt evezővel hajt s szólal: «Ott, a márványerdőben, a kő-fák, ki a vízből, - a kő-lugasok - márványlevélre levél, ezüst, acélra acél, ezüst csőrök bukkannak-kereszteződnek, hajóorr hajóorr ellenében, kő, rétegre réteg, egy arany este fénycsóvát lobbant» Borso, Carmagnola, a fortélyosak, i vitrei, Oda, egy időben, újra és újra, És a víz üvegnél dúsabb, Bronz-arany, láng az ezüstön, Szín-tégelyek a fáklyafényben, Hullám villan hajóorr alatt, S az ezüst csőrök bukkannak-kereszteződnek. Kőfák, fehérek s rózsásfehérek a homályban, Ciprus ott a toronynál, Hajótest alatt sodrás, éjben. «Sötétben az arany Maga köré gyűjti a fényt»... Most hanyatt az üregben, boltíves bokorban, Félszemmel a tengert, át a nyíláson, Szürke fény, Athénével. Zothar s elefántjai, az arany ágyékkötő, Cseng-csörög a sistrum, táncosainak serege. S Alétha a part hajlatában, arccal a víznek, kezében moszat-ág, Habtól só-csipkés. Koré át a ragyogó réten, fűben a por zöld-szürke: «Erre az órára, Kirké fivére!» Vállamra kar fonódik, Három nap láttam a napot, a nap rőt, Mint homokpuszta felett oroszlán; s az nap S még három nap és soha többé, Ragyogás, mint Hermész ragyogása, Majd onnét áthajóztam a kő-tájra, Sápadt-fehér, vízen át, ismert vízen, A fehér-márvány-erdőhöz, ránőtt lombra a lomb, Kő-liget összefonódott, Oda Borso, mikor szakállas nyíllal rálőttek, Oda Carmagnola*, a két oszlop közé, Majd Sigismundo, a dalmáciai vész után. Alkonyat mint a sáska röpte.
*Carmagnola – Francesco di Bartolommeo Bussone (1390–1432), paraszti származású kiváló zsoldosvezér. Előbb a Viscontik, majd a velenceiek szolgálatában állt. A velenceiek félve, hogy újra a Viscontikhoz pártol, kínpadra vonták, majd lefejezték.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | K. G. L. |
|
|