Pound, Ezra: Canto XLVII

Who even dead, yet hath his mind entire!
This sound came in the dark
First must thou go the road
                                     to hell
And to the bower of Ceres' daughter Proserpine,
Through overhanging dark, to see Tiresias,
Eyeless that was, a shade, that is in hell
So full of knowing that the beefy men know less than he,
Ere thou come to thy road's end.
Knowledge the shade of a shade,
Yet must thou sail after knowledge
Knowing less than drugged beasts.
phtheggometha thasson*
φθέγγὠμεθα θᾶσσον
  The small lamps drift in the bay
And the sea's claw gathers them.
Neptunus drinks after neap-tide.
Tamuz! Tamuz!!
The red flame going seaward.
  By this gate art thou measured.
From the long boats they have set lights in the water,
The sea's claw gathers them outward.
Scilla's dogs snarl at the cliff's base,
The white teeth gnaw in under the crag,
But in the pale night the small lamps float seaward
Τυ Διὠνα
TU DIONA
Και Μοῖραι' Ἆδωνιν
KAI MOIRAI' ADONIN
The sea is streaked red with Adonis ,
The lights flicker red in small jars.
Wheat shoots rise new by the altar,
                 flower from the swift seed
Two span, two span to a woman,
Beyond that she believes not. Nothing is of any importance.
To that is she bent, her intention
To that art thou called ever turning intention,
Whether by night the owl-call, whether by sap in shoot,
Never idle, by no means by no wiles intermittent
Moth is called over mountain
The bull runs blind on the sword, naturans
To the cave art thou called, Odysseus,
By Molu hast thou respite for a little,
By Molu art thou freed from the one bed
                    that thou may'st return to another
The stars are not in her counting,
                    To her they are but wandering holes.
Begin thy plowing
When the Pleiades go down to their rest,
Begin thy plowing
40 days are they under seabord,
Thus do in fields by seabord
And in valleys winding down toward the sea.
When the cranes fly high
                    think of plowing.
By this gate art thou measured
Thy day is between a door and a door 
Two oxen are yoked for plowing
Or six in the hill field
White bulk under olives, a score for drawing down stone,
Here the mules are gabled with slate on the hill road.
Thus was it in time.
And the small stars now fall from the olive branch,
Forked shadow falls dark on the terrace
More black than the floating martin
          that has no care for your presence,
His wing-print is black on the roof tiles
And the print is gone with his cry.
So light is thy weight on Tellus
Thy notch no deeper indented
Thy weight less than the shadow
Yet hast thou gnawed through the mountain,
           Scylla's white teeth less sharp.
Hast thou found a nest softer than cunnus
Or hast thou found better rest
Hast'ou a deeper planting, doth thy death year
Bring swifter shoot?
Hast thou entered more deeply the mountain?
The light has entered the cave. Io! Io!
The light has gone down into the cave,
Splendour on splendour!
By prong have I entered these hills:
That the grass grow from my body,
That I hear the roots speaking together,
The air is new on my leaf,
The forked boughs shake with the wind.
Is Zephyrus more light on the bough, Apeliota
more light on the almond branch?
By this door have I entered the hill.
Falleth,
Adanis falleth.
Fruit cometh after. The small lights drift out with the tide,
sea's claw has gathered them outward,
Four banners to every flower
The sea's claw draws the lamps outward.
Think thus of thy plowing
When the seven stars go down to their rest
Forty days for their rest, by seabord
And in valleys that wind down toward the sea 
Και Μοῑραι' Ἆδωνιν
KAI MOIRAI T' ADONIN
When the almond bough puts forth its flame,
When the new shoots are brought to the altar,
Τυ Διὠνα Και Μοῖραι’
TU DIONA, KAI MOIRAI
Και Μοῖραι' Ἆδωνιν
KAI MOIRAI T' ADONIN
that hath the gift of healing,
that hath the power over wild beasts.

* "let us raise our voices without delay." Transliteration of the Greek words in next line, invoking Montallegre Madonna, a festival reminiscent of early vegetation rites celebrating the return of Persephone and Adonis to the earth.

Kinek, bár halott, elméje ép!
Ezt hallotta a sötétségből
Előbb végig kell járnod utad
a pokolig
És Ceres leánya Proserpina lakáig,
Súlyosan omló sötétségen át, Tiresiashoz,
Kinek szeme üres, árny ő, ki a pokolban lakik
Teli oly tudással, amilyent nem tud megannyi
hús-vér férfi,
Mielőtt utad végére érsz.
Tudás árny árnyéka,
És mégis tudásért bontasz vitorlát
Annyit sem tudván, mint elbódított állat.
phtheggometha thasson
φθέγγὠμεθα θᾶσσον
A mécsesek kiúsznak az öbölbe
És a tenger karma elragadja őket.
Neptunus beissza a dagályt.
Tammuz! Tammuz!
S ki a tengerre a veres láng.
Ez a kapu mely által megméretsz.
A hosszú hajókról lámpásokat bocsátanak a vízre,
Tenger karma elragadja őket.
Scilla kutyái vicsorognak a szikla lábára,
A fehér fogak beharapnak a szirt alá,
De a mécsesek kifelé sodródnak a derengő éjben
Τυ Διὠνα
TU DIONA
Και Μοῖραι' Ἆδωνιν
Kai MOIRAI' ADONIN
Adonistól vereslik a tenger,
Veresen pislog a láng a kis edényekben.
Újra kihajt az oltárnál a búza,
virágja gyors magnak.
Kettő, csak kettő érinti meg a nőt.
Ezeken túl nem hisz. Semmi sem fontos.
Csak feléjük törekszik, az ő figyelme
Arra törekszel te, csapongó figyelem,
Éji bagolyhuhogásban vagy duzzadó nedvben,
Sosem lankadsz, csel s fondorlat el nem térít
Hív lepkét bércen túlra
Bika vakon rohan kardba, naturans
Hívnak a barlangba, Odüsszeusz,
Molü enyhet ád majd,
Molü megszabadít az egyetlen ágytól
hogy egy másikhoz megtérhess
Csillagokkal a nő nem gondol,
Neki mind csak bolyongó üresség.
Ekéd induljon
Amikor a Fiastyúk lenyugszik,
Ekéd induljon
40 napig vannak a parti földben
Így tégy part menti földeken
És tengernek futó völgyben.
Mikor a darvak magasan húznak
gondolj ekéddel.
Ez a kapu mely által megméretsz
Ajtó s ajtó közt telik napod
Eke elé két ökröt fognak be
Hatot hegyi dűlőn
Fehérlenek az olajfák közt, húsz is ha követ forgatni,
Itt meg csúcsosra rakják a palát az öszvéren.
Így volt ez az időben.
S most most csillagok hullanak az olajágról,
Villás árnyék hull sötéten a teraszra
Feketébb a suhanó fecskénél
akit ottléted mit sem zavar,
Szárny-rajza fekete a tetőcserépen
És kiáltásával elmúlik a rajz is.
Ily könnyű a te súlyod Telluson
szántásod jobban be nem mélyed
súlyod kisebb, mint az árnyék
De mégis átvágtad magad a hegyen.
Scylla fehér foga nem ily éles.
Leltél-e puhább fészket, mint cunnus
Vagy leltél-e jobb nyugalmat;
Vetettél-e nála mélyebbre, hozott-e
halálod éve gyorsabb hajtást?
Hatoltál-e mélyebbre a hegyben?
A fény behatol a barlangba. Io! Io!
A fény lenyomul a barlangba,
Tündöklés tündöklésre.
Erővel hatoltam e hegyek mélyébe:
Hogy fű sarjadjon testemből,
Hogy halljam a gyökerek beszédét,
Levelemen fiatal a szellő,
Szél ringatja villás ágaim.
Könnyebb-e Zefir az ágon, Apeliota
könnyebb-e a mandulaágon?
Ez az ajtó, melyen át a hegybe hatoltam.
Zuhan, Adonis
Zuhan.
Aztán majd eljön a gyümölcs. A mécseseket kisodorja az ár,
Tenger karma ragadja el őket,
Négy szalag minden virágra
Tenger karma sodorja el a mécseseket.
Gondolj hát ekéddel
Mikor a Fiastyúk lenyugszik
Negyvennapnyi pihenő parti földben
És tengernek futó völgyben
Και Μοῑραι' Ἆδωνιν
KAI MOIRAI' ADONIN
Amikor a mandulaág lángja kipattan
Mikor az új hajtást az oltárhoz hozzák
Τυ Διὠνα Και Μοῖραι’
TU DIONA, KAI MOIRAI
Και Μοῖραι' Ἆδωνιν
KAI MOIRAI’ ADONIN
kinek gyógyítás hatalma adatott
kinek hatalma van vadállatok felett.