Porter, Peter: Mily hazug egy népség az írók (What A Lying Lot The Writers Are in Hungarian)

To put it all down now I take my pencil up
And a bilge of hate can be sluiced up top.
I have no time in a bored lifetime
To love a body in its sour confines
Because the love is a meeting place
Of impossible pictures on a disputed face.

But people make metaphysics out of this
And play among bodies with a such or thus.
Their eyes picture a world but they call
What they cannot see, Heaven or Hell
To be above the tearing fingers of the ruck
You need good teeth, a good income, good luck.

This then is the lie: we kite and perform
Great solemnities in the mind's frame.
The lovely are loved, the victims rail,
Beds hold the sick and the hale free-wheel,
Great events are remembered as history,
Science understands us, we are free.

Books tell us stories of friendship and love,
Animals and plants help us stay alive.
Talking until the last minimum of death
We praise God or opportunity or both
But we die in the first room we see,
The bright locked world, the captivity.

Leírni mindezt ceruzám fölveszem most
És egy hajófenéknyi utálat felcsap rögvest.
Fanyar határai közt egy testet
Sok időm kevés, hogy szeressek,
Mert a szerelem találkahely csak;
Vitatható arcra képtelen képeket rak.

Ám metafizikának véli az ember,
Mit testek közt játszik egy így-gyel, ilyen-nel.
Lát egy világot, de amiről szaval,
Az a nem látható Menny vagy Pokol.
Hogy a karmos-kezű tömeg ne érjen el,
Jó fogak, jó pénz s jószerencse kell.

A fennköltségek, miket toll s színész
Agyadba vésnek: ez hát a csalás.
Ki szép – szeretve, az áldozat sír,
A beteg fekszik, s rohan, ki bír.
A nagy esemény idézve História,
A tudomány ért minket, szabad az emberfa.

Barátság, szerelem – ezt olvassuk,
Táplálnak növények, disznó és tyúk.
Utolsó percünkig nyújtva a szót,
Dícsérjük Istent, az alkalmat, vagy mindkettőt,
Ám halálunk helye az első szoba,
A csillag-záras gömb-kaloda.