The Bells (English)
I
Hear the sledges with the bells - Silver bells! What a world of merriment their melody foretells! How they tinkle, tinkle, tinkle, In the icy air of night! While the stars that oversprinkle All the heavens, seem to twinkle With a crystalline delight; Keeping time, time, time, In a sort of Runic rhyme, To the tintinnabulation that so musically wells From the bells, bells, bells, bells, Bells, bells, bells - From the jingling and the tinkling of the bells.
II
Hear the mellow wedding bells - Golden bells! What a world of happiness their harmony foretells! Through the balmy air of night How they ring out their delight! - From the molten - golden notes, And all in tune, What a liquid ditty floats To the turtle - dove that listens, while she gloats On the moon! Oh, from out the sounding cells, What a gush of euphony voluminously wells! How it swells! How it dwells On the Future! - how it tells Of the rapture that impels To the swinging and the ringing Of the bells, bells, bells - Of the bells, bells, bells, bells, Bells, bells, bells - To the rhyming and the chiming of the bells!
III
Hear the loud alarum bells - Brazen bells! What a tale of terror, now, their turbulency tells! In the startled ear of night How they scream out their affright! Too much horrified to speak, They can only shriek, shriek, Out of tune, In a clamorous appealing to the mercy of the fire, In a mad expostulation with the deaf and frantic fire, Leaping higher, higher, higher, With a desperate desire, And a resolute endeavor Now - now to sit, or never, By the side of the pale - faced moon. Oh, the bells, bells, bells! What a tale their terror tells Of Despair! How they clang, and clash and roar! What a horror they outpour On the bosom of the palpitating air! Yet the ear, it fully knows, By the twanging, And the clanging, How the danger ebbs and flows; Yet the ear distinctly tells, In the jangling, And the wrangling, How the danger sinks and swells, By the sinking or the swelling in the anger of the bells - Of the bells - Of the bells, bells, bells, bells, Bells, bells, bells - In the clamor and the clanging of the bells!
IV
Hear the tolling of the bells - Iron bells! What a world of solemn thought their monody compels! In the silence of the night, How we shiver with affright At the melancholy menace of their tone! For every sound that floats From the rust within their throats Is a groan. And the people - ah, the people - They that dwell up in the steeple, All alone, And who, tolling, tolling, tolling, In that muffled monotone, Feel a glory in so rolling On the human heart a stone - They are neither man nor woman - They are neither brute nor human - They are Ghouls: - And their king it is who tolls: - And he rolls, rolls, rolls, Rolls A paean from the bells! And his merry bosom swells With the paean of the bells! And he dances, and he yells; Keeping time, time, time, In a sort of Runic rhyme, To the paean of the bells: - Of the bells: Keeping time, time, time In a sort of Runic rhyme, To the throbbing of the bells - Of the bells, bells, bells: - To the sobbing of the bells: - Keeping time, time, time, As he knells, knells, knells, In a happy Runic rhyme, To the rolling of the bells - Of the bells, bells, bells - To the tolling of the bells - Of the bells, bells, bells, bells, Bells, bells, bells, - To the moaning and the groaning of the bells.
Uploaded by | Rossner Roberto |
Source of the quotation | Collected Poems by Edgar Allan Poe |
Publication date | 1927 |
|
A harangok (Hungarian)
I.
Szán ezüst csengője: zengsz! Csengve lengsz! Csupa móka, kacagás: hallván csuda jót jelentsz! Hogy' csilingelsz; csingilingi - Jeges légű éjen át, Míg a csillag szertehinti Menny-csillámú, tinglitangli Kristály-fény-zuhatagát. Tartod tárt-zárt ritmusát Rúna-rímű rigmusát S míg e csingilingi-szókat zene-csengettyűzve ejtsz; Csak csengsz, zengsz, tengsz-lengsz, Csend-szót csensz: Csingilingi; csengve-bongva énekelsz!
II.
Nász arany harangja: zsongsz! Bongva kongsz! Csuda boldog jóslatod: csupa jó dolgokat mondsz!
Balzsam-légű éjszakát Öröm-bongás szeli át Hangod lanyh-arany, ha folysz, De így sem fals, Oly folyékony dalba' szólsz: Holdba-révedté, egy gerlét, varázsolsz, Ha megszólalsz! Barlang-szájjal ránk üzensz Milyen gazdag hangzat-árral, hang-orkánnal messzi zengsz! Hogy' terjedsz! S hogyan telsz! Jövőnkről hogyan csevegsz Ösztökélve lelkesedsz Hinta-lengve, csengve, zengve Csak csing-ling-csengsz És csak lengsz, pengsz, rengsz, zengsz; Harangnyelvvel, rím-leütve énekelsz!
III.
Réz-alarm-harang, ha zengsz - Vészt jelentsz! Riadalmas rém-regét hangok örvényébe rejtsz!
S ez a vad, s rémült sikoly Éj fülében egybefoly Oly szörnyű, szó arra nincs Visíts még, sikíts, sikíts! Falsba futsz; Ilyen tűzi-lárma sincs: kegyelemért esdekelsz Eme őrült, tompa kínnal, csupa baj-jaj-hangra lelsz
Egyre föntebb, föntebb szökellsz Vágyad űz, ahogy kilengsz Terved rég elhatározott: Most, vagy soha - gondolod - Tán a sápadt Holdba jutsz. Oh, hogy lengsz, csengsz, zengsz, Rém-regét riadtan rengsz, Rém-különc! Hogyan bongsz és zsongsz és zúgsz; Minő horror-ár, mit búgsz, Mit a lég véráramából szerteöntsz! Mégis; fülünk tudja jól, Hogy e pengés, És e zengés Vaklárma, vagy vészt hozol. Még fülünkre is ügyelsz, Hogy épp pengvén, Perlekedvén, Bajt lefújsz, vagy épp jelentsz, Hogy csitítasz, vagy épp szítasz, s vészt-hozón haragra kelsz! Jaj, de zengsz! Oh, de csengsz, rengsz, lengsz, pengsz, Csengsz, rengsz, zengsz, Lárma-lobbal, lingve-lengve énekelsz!
IV. Tompa vasharang, ha zengsz, Kongva zengsz! Íly komor igéket is gyászénekké hangszerelsz! Hogy a néma éjszakát Páni félsz borzasztja át Tónus rejt bús szenvedést Bármely hangot fellebegtetsz Rozsda-torkún úgy rezegtetsz, Mint nyögést. És a lények, jaj, a lények! Rút toronylakók, serények Öröktől Harang-tested húzzák-vonják Hogy az tompán dörömböl Ember-szívre ráfordítják Nehezét a sírkövekből. Egy sem férfi és asszony sem Ember? Állat? Nem! - Hanem: Koboldok! S királyuk akkor boldog, Hogyha ő vonja a hangok Diadal-dalát, s Te zengsz. Keble árad, s Te csengsz, Diadal-dallamot pengsz; Táncol, gajdol, míg Te lengsz Tartod tárt-zárt ritmusát Rúna-rímű rigmusát, Mámor-ittasan, be' rengsz, Messze zengsz Tartod tárt-zárt ritmusát Rúna-rímű rigmusát Lüktetőn, oly messze csengsz S csak pengsz, rengsz, zengsz, Felzokogsz, de egyre lengsz, Tartva ritmust, kalimpálsz Lélekharangként üzensz Rúna-rímmel ránk riszálsz Himba-limbálsz, messze zengsz S csak pengsz, csengsz, lengsz, Rút harangszót messze zengsz, S csak pengsz, csengsz, rengsz, Tengsz-lengsz, és újra zengsz;
Nyögve-nyelve vég-sirámot énekelsz!
|