Poe, Edgar Allan: A holtak lelkei (Spirits of the Dead in Hungarian)

Thy soul shall find itself alone

'Mid dark thoughts of the grey tomb-stone;

Not one, of all the crowd, to pry

Into thine hour of secrecy.

Be silent in that solitude,

Which is not loneliness–for then

The spirits of the dead, who stood

In life before thee, are again

In death around thee, and their will

Shall overshadow thee; be still.

The night, though clear, shall frown,

And the stars shall not look down

From their high thrones in the Heaven

With light like hope to mortals given,

But their red orbs, without beam,

To thy weariness shall seem

As a burning and a fever

Which would cling to thee for ever.

Now are thoughts thou shalt not banish,

Now are visions ne'er to vanish;

From thy spirit shall they pass

No more, like dew-drop from the grass.

The breeze, the breath of God, is still,

And the mist upon the hill

Shadowy, shadowy, yet unbroken,

Is a symbol and a token.

How it hangs upon the trees,

A mystery of mysteries!

Lelked majd magára marad

Baljós eszméjű hant alatt;

És senki, rád sem kandikál,

Amíg legfőbb titkod áll.

Kushadj ez egyedüllétben,

Mely nem magány. Végül, akik

Lelke ismert életedben,

Rád lel a halálban megint.

S akaratát a sok halott,

Kiterjeszti rád; légy nyugodt.

Pikkeljen rád a tiszta éj,

S csillag se bámuljon kevély

Mennybéli trónjáról, fénnyel,

Mint halandóknak szánt reménnyel.

Sugártalan, rőt ég-kövek,

Fáradt magadnak csak tűnjenek

Úgy, mintha lob, s láz gyötörne,

Rád tapadva mindörökre.

Most, mit gondolsz, el ne űzzed,

El nem múló víziód lett,

Többé nem tágít lelkedtől,

Miként harmatcsepp a fűről.

Szellő fú - az Isten zihál

Halkan - s a köd összeáll

A dombon; kétes-árnyas egésszé,

Jelképpé, óvó intelemmé.

Hogy' himbál a fák fölébe,

Rejtélyek eme rejtélye!