Poe, Edgar Allan: Zantéhoz - szonett (Sonnet - To Zante in Hungarian)

Fair isle, that from the fairest of all flowers
  Thy gentlest of all gentle names dost take,
How many memories of what radiant hours
  At sight of thee and thine at once awake!
How many scenes of what departed bliss!
  How many thoughts of what entombed hopes!
How many visions of a maiden that is
  No more – no more upon thy verdant slopes!
No more! – alas, that magical sad sound
  Transforming all! Thy charms shall please no more –
Thy memory no more! Accursed ground
  Henceforth I hold thy flower-enamelled shore,
O, hyacinthine isle! O, purple Zante!
  Isola d'oro! Fior di Levante !

Bűvösnél bűvösebb virágról kaptad
    Neved, te szépek közt legszebb sziget!^[1]
Ha látom azt, hogy mid van és milyen vagy
    Hány óráról kél s míly emlékezet!
Hány elmúlt üdvről s mit mesél e hely!
    Minő reményt termt hány gondolat!
Egy lányka s óh, hány látomás, amely
    Nincs már - nincs már e zöld lejtők alatt!
Nincs már! óh jaj, e szó, e rejtelem,
    Mindent megmásít! Nincs már bűv-erőd -
Emléked sincs már; kárhozott nekem
    Azóta partod és virágmeződ,
Óh jácint-föld! Óh bíborszínű Zante!
    "Isola d'oro! Fior di Levante!"^[2]

[1] Zakintosz, az Ion-szigetcsoportból.
[2] Aranysziget, Levante virága (olasz). Poe a két kifejezést Chateaubriand Itinéraire c. művéből vette kölcsön.