Poe, Edgar Allan: Ábránd (Romance in Hungarian)

Romance, who loves to nod and sing,
With drowsy head and folded wing,
Among the green leaves as they shake
Far down within some shadowy lake,
To me a painted paroquet
Hath been--a most familiar bird--
Taught me my alphabet to say--
To lisp my very earliest word
While in the wild wood I did lie,
A child--with a most knowing eye.

Of late, eternal Condor years
So shake the very Heaven on high
With tumult as they thunder by,
I have no time for idle cares
Though gazing on the unquiet sky.
And when an hour with calmer wings
Its down upon my spirit flings--
That little time with lyre and rhyme
To while away--forbidden things!
My heart would feel to be a crime
Unless it trembled with the strings.

Az Ábránd álmosan, bevont
Szárnnyal gyakran merengve zsong
A rezgő, zöld lombok között,
Egy messzi, árnyas tó fölött.
Nekem sokszínü papagáj
Volt - ábécémre tanított
E legbarátkozóbb madár -
Első szómnál irányitott;
Vad erdőben hevertem én,
Nyílt szemmel látó kis legény.

Ma már örök év-keselyűk
Viharzanak, mint vad tömeg,
S a menny tőlük fent úgy remeg,
Hogy hív gondolatoknak nincs helyük,
Nézvén a zaklatott eget.
S ha lassubb szárny óra ejt
Lelkemre olykor egy pehelyt,
S kissé a rím, a muzsika
- Tiltott dolgok! - üdítenek,
Ezt szívem bűnnek érzi, ha,
A húrral együtt nem remeg.