Poe, Edgar Allan: Esti csillag (Evening star in Hungarian)

'Twas noontide of summer,
And mid-time of night;
And stars, in their orbits,
Shone pale, thro' the light
Of the brighter, cold moon,
'Mid planets her slaves,
Herself in the Heavens,
Her beam on the waves.
I gazed awhile
On her cold smile;
Too cold- too cold for me-
There pass'd, as a shroud,
A fleecy cloud,
And I turned away to thee,
Proud Evening Star,
In thy glory afar,
And dearer thy beam shall be;
For joy to my heart
Is the proud part
Thou bearest in Heaven at night,
And more I admire
Thy distant fire,
Than that colder, lowly light.

A nyár delelőn járt,
    Az éj fele volt:
Csillag köre ködlőn
    Tört át, hol a hold
Fagyban ragyogott és
    Planéta-rabok
Közt járta a mennyet -
    Holdfény a habot.
    Néztem, hogy oly
    Hideg mosoly:
Oly dermesztő hideg;
    Mint felhő-fürt-
    Palást röpült,
S már téged néztelek,
    Est Csillaga,
    Kinek sugara
Dicső s mind kedvesebb:
    Boldog vagyok,
    Hogy ott ragyog
Az éji égkupolán,
    S e messzi tűz
    A lenti hűs
Fénynél különb csodám.