Poe, Edgar Allan: Annabella (Annabel Lee in Hungarian)

It was many and many a year ago,
In a kingdom by the sea,
That a maiden there lived whom you may know
By the name of Annabel Lee;
And this maiden she lived with no other thought
Than to love and be loved by me.

I was a child and she was a child,
In this kingdom by the sea:
But we loved with a love that was more than love -
I and my Annabel Lee;
With a love that the winged seraphs of heaven
Coveted her and me.

And this was the reason that, long ago,
In this kingdom by the sea,
A wind blew out of a cloud, chilling
My beautiful Annabel Lee;
So that her high-born kinsmen came
And bore her away from me,
To shut her up in a sepulchre
In this kingdom by the sea.

The angels, not half so happy in heaven,
Went envying her and me -
Yes! that was the reason (as all men know,
In this kingdom by the sea)
That the wind came out of the cloud one night,
Chilling and killing my Annabel Lee.

But our love it was stronger by far than the love
Of those who were older than we -
Of many far wiser than we -
And neither the angels in heaven above,
Nor the demons down under the sea,
Can ever dissever my soul from the soul
Of the beautiful Annabel Lee;

For the moon never beams without bringing me dreams
Of the beautiful Annabel Lee;
And the stars never rise but I feel the bright eyes
Of the beautiful Annabel Lee;
And so, all the night-tide, I lie down by the side
Of my darling -my darling -my life and my bride,
In the sepulchre there by the sea -
In her tomb by the sounding sea.

Egyszer volt, hol nem volt, sok-sok év előtt,
    Túl az óperencián
Egy leányka élt - ismerted őt;
    Annabella, drága leány -
S e leánynak a fény az volt, hogy én
    Szeretem s ő vár reám.

Két gyermeki lény, a leányka meg én,
    Túl az óperencián...
De nem is szeretet, ahogy ő szeretett,
    S én őt, a drága leányt,
Hogy a mennybeli szent szeráfok is
    Irigyen néztek reánk.

Ezért s így volt a sok év előtt,
  Túl az óperencián:
Felhőben kél, fúj a szél s meghül
  Annabella, a szép leány.
És jött a sok fényes rokon
  És nem hederítve reám,
Bezárta egy kriptába őt
  Túl az óperencián.

Félig sem oly áldott angyalok
  Irígykedtek reánk -
Igen! így volt (nincs aki nem tudná
  Túl az óperencián):
Felhőben kél s fuj az éji szél -
  Meghűl s belehal az a lány.

De szivünk szeretett s nem is úgy szeretett,
  Mint más, korosabb fiu-lány -
  Mint más, okosabb fiu-lány -
S nincs angyal az ég magas íve felett,
  Tengerber démoni árny,
Mely a kettőnk lelkét tépheti szét...
  Annabella, drága leány!

Ha a hold sugarát lesem, ott suhan át
  Annabella, a drága leány;
Ha a csillag igéz, csak az ő szeme néz...
  Annabella, drága leány!
S ha az éjszaka jön, odavár epedőn
Az az édes - édes, az éltem, a nőm -
  Le a sírba a drága leány,
  Túl a zord óperencián.