Plath, Sylvia: Apu (Daddy in Hungarian)

You do not do, you do not do
Any more, black shoe
In which I have lived like a foot
For thirty years, poor and white,
Barely daring to breathe or Achoo.

Daddy, I have had to kill you.
You died before I had time--
Marble-heavy, a bag full of God,
Ghastly statue with one gray toe
Big as a Frisco seal

And a head in the freakish Atlantic
Where it pours bean green over blue
In the waters off beautiful Nauset.
I used to pray to recover you.
Ach, du.

In the German tongue, in the Polish town
Scraped flat by the roller
Of wars, wars, wars.
But the name of the town is common.
My Polack friend

Says there are a dozen or two.
So I never could tell where you
Put your foot, your root,
I never could talk to you.
The tongue stuck in my jaw.

It stuck in a barb wire snare.
Ich, ich, ich, ich,
I could hardly speak.
I thought every German was you.
And the language obscene

An engine, an engine
Chuffing me off like a Jew.
A Jew to Dachau, Auschwitz, Belsen.
I began to talk like a Jew.
I think I may well be a Jew.

The snows of the Tyrol, the clear beer of Vienna
Are not very pure or true.
With my gipsy ancestress and my weird luck
And my Taroc pack and my Taroc pack
I may be a bit of a Jew.

I have always been scared of you,
With your Luftwaffe, your gobbledygoo.
And your neat mustache
And your Aryan eye, bright blue.
Panzer-man, panzer-man, O You--

Not God but a swastika
So black no sky could squeak through.
Every woman adores a Fascist,
The boot in the face, the brute
Brute heart of a brute like you.

You stand at the blackboard, daddy,
In the picture I have of you,
A cleft in your chin instead of your foot
But no less a devil for that, no not
Any less the black man who

Bit my pretty red heart in two.
I was ten when they buried you.
At twenty I tried to die
And get back, back, back to you.
I thought even the bones would do.

But they pulled me out of the sack,
And they stuck me together with glue.
And then I knew what to do.
I made a model of you,
A man in black with a Meinkampf look

And a love of the rack and the screw.
And I said I do, I do.
So daddy, I'm finally through.
The black telephone's off at the root,
The voices just can't worm through.

If I've killed one man, I've killed two - -
The vampire who said he was you
And drank my blood for a year,
Seven years, if you want to know.
Daddy, you can lie back now.

There's a stake in your fat black heart
And the villagers never liked you.
They are dancing and stamping on you.
They always knew it was you.
Daddy, daddy, you bastard, I'm through.

Hagyjuk, hagyjuk a fekete cipőd, Apu,
amiben lábad voltam vérszegényen, fehéren.
Lélegezni alig mertem, harminc éven át
féltem, ha tüsszentek
észreveszik, hogy élek.

Meg kellett öljelek, Apu.
Meghaltál időm előtt –
Te Istennel teli zsák, márvány súlyú,
szürke lábujjú rémes szobor,
hatalmas, mint egy friscói fóka.

És a fejed a szeszélyes Atlantiban, Apu,
ahol babzöld vízen habzik át a kék,
a szépséges Nauset partjain túl.
Imádkoztam, hogy visszatérj.
Ach, du.

Német nyelv a lengyel városban,
mit lehengereltek
a háborúk, háborúk, háborúk.
Gyakori ez a városnév.
Polák barátom szerint,

van belőle vagy két tucat.
Így nem tudtam meg
honnan vannak a gyökereid, Apu.
Beszélni sem bírtam soha veled,
beakadt a nyelvem.

Szögesdrótba akadt.
Ich, ich, ich, ich,
képtelen voltam kimondani.
Minden németben téged láttalak, Apu,
és az obszcén beszédet, amitől

megy a gőzös, megy a gőzös,
pöfög velem, mint egy zsidóval
Dachauba, Auschwitzba, Belsenbe.
Úgy beszélek, mint egy zsidó.
Lehetek zsidó, lehetek zsidó.

A bécsi világos sör, a tiroli hó
nem fajtiszta, nem igazolható.
Az ősanyám cigány, a szerencsém hátborzongató,
a kártyám tarokk, a kártyám tarokk,
lehet, hogy kicsit zsidó vagyok.

Mindig is féltem tőled, Apu.
A halandzsád, Luftwaffe.
A net bajusz
és az átütő-kék árja szem.
Panzer-man, panzer-man, Ó, te –

Nem Isten, egy szvasztika.
Olyan fekete, az ég sem hatol keresztül rajta.
De a nők ezt imádják, a nőknek fasiszta kell,
az arcukba csizma kell, vad,
vad szívű állat kell, mint te, Apu.

Állsz a táblánál, Apu,
ahogy a fényképen megőriztelek.
Patád helyett az állad hasított,
de te sem vagy jobb az ördögnél,
annál a fekete embernél, aki

szép, kicsi, piros szívem kettéharapta.
Tíz éves voltam, mikor eltemettek,
húsz, amikor meg akartam halni,
hogy vissza, vissza, visszajussak hozzád.
Hacsak a csonthoz, az is jó.

De kirángattak a zsákból,
és összefoltoztak.
Akkor már tudtam mit tegyek.
Életre hívtalak,
te Meinkampf-szerű, sötét alak.

És a szerelem kínpadra csavart –
Megteszem, mondtam, megteszem.
Apu, most hát végeztem veled.
A fekete telefont gyökerestül kitéptem,
hangok férge nem furakodik át többé, sosem.

Nem is egyet, kettőt ölök meg:
a vámpírt, aki azt mondta, te vagy.
Egy évig szívta a véremet,
hét évig, csakhogy tudd.
Apu, most már aludj.

Zsíros, fekete szívedben cölöp van,
nem szerettek a faluban.
Táncolnak fölötted és taposnak,
mindig tudták ki az ott.
Apu, Apu, te elfajzott, túl vagyok rajtad.