O'Hara, Frank: Egy lépésre tőlük (A Step Away from Them in Hungarian)

It’s my lunch hour, so I go
for a walk among the hum-colored  
cabs. First, down the sidewalk  
where laborers feed their dirty  
glistening torsos sandwiches
and Coca-Cola, with yellow helmets  
on. They protect them from falling  
bricks, I guess. Then onto the  
avenue where skirts are flipping  
above heels and blow up over  
grates. The sun is hot, but the  
cabs stir up the air. I look  
at bargains in wristwatches. There  
are cats playing in sawdust.
                                          On
to Times Square, where the sign
blows smoke over my head, and higher  
the waterfall pours lightly. A  
Negro stands in a doorway with a  
toothpick, languorously agitating.  
A blonde chorus girl clicks: he  
smiles and rubs his chin. Everything  
suddenly honks: it is 12:40 of  
a Thursday.
                Neon in daylight is a  
great pleasure, as Edwin Denby would  
write, as are light bulbs in daylight.  
I stop for a cheeseburger at JULIET’S  
CORNER. Giulietta Masina, wife of  
Federico Fellini, è bell’ attrice.
And chocolate malted. A lady in  
foxes on such a day puts her poodle  
in a cab.
             There are several Puerto  
Ricans on the avenue today, which  
makes it beautiful and warm. First  
Bunny died, then John Latouche,  
then Jackson Pollock. But is the  
earth as full as life was full, of them?  
And one has eaten and one walks,  
past the magazines with nudes  
and the posters for BULLFIGHT and  
the Manhattan Storage Warehouse,  
which they’ll soon tear down. I  
used to think they had the Armory  
Show there.
                A glass of papaya juice  
and back to work. My heart is in my  
pocket, it is Poems by Pierre Reverdy.

ebédszünet van, sétálni indulok 
a sárgára festett taxik között.
Először lefelé a járdán, 
ahol munkások tömik magukba 
a szendvicseket és a Coca Colát, 
fejükön sárga sisak. Az megvédi 
őket a lehulló tégláktól, vagy mitől.
A sugárúton folytatom, ahol szoknyák
ringanak a bokák felett, és megemelkednek
a szelőző nyílásoknál. A nap pörköl, 
de a taxik egy kicsit mozgatják a levegőt.
Nézem, a karórákra alkudozókat.
Macskák játszadoznak a forgácsban.

A Times Square-n, a megállás nélkül futó 
felirat eltűnik a fejem feletti füstben,
odafönn lassan csordogál egy vízesés.
Egy színes bőrű áll a kapualjban, fogpiszkálót 
rágcsál, gondtalanul integet.
Egy szőke delnő ajkát csücsöríti; egy néger
mosolyog és állát vakarja. Aztán hirtelen 
lárma támad: 12.40 és csütörtök.

Nappal a neonfény nagy élmény,
ahogy Edwin Denby is megírta.
Sorba állok egy szendvicsért a Giuletta
sarkán. Giuletta Massina, Federico Fellini
felesége, é bell' attrice.
Egy csokoládéfagylalt. Egy dáma 
rókaprémmel a nyakában, ölebével
éppen taxiba száll.

Néhány Porto Rico-i 
lézeng a sugárúton, olyan szép és meleg az ide.
Először Bunny halt meg, aztán John Lotouche,
Majd Jackson Pollock. Vajon telve van-e velük a föld,
mint ahogy az élet volt?
Az ember megebédelt és sétálgat,
elmegy egy újságosbódé mellett, csupa szexlap,
és egy poszter BIKAVIADAL,
és Manhattan raktárai,
melyeket nemsokára lebontanak.
Egykoron azt hittem, ott van az Armory Show.
Egy pohár papaya-lé és vissza a munkába.
Szívem a zsebemben dobog, 
ott lapulnak Paul Reverdy versei.