O'Hara, Frank: Egy lépésnyire tőlük (A Step Away from Them in Hungarian)

It’s my lunch hour, so I go
for a walk among the hum-colored  
cabs. First, down the sidewalk  
where laborers feed their dirty  
glistening torsos sandwiches
and Coca-Cola, with yellow helmets  
on. They protect them from falling  
bricks, I guess. Then onto the  
avenue where skirts are flipping  
above heels and blow up over  
grates. The sun is hot, but the  
cabs stir up the air. I look  
at bargains in wristwatches. There  
are cats playing in sawdust.
                                          On
to Times Square, where the sign
blows smoke over my head, and higher  
the waterfall pours lightly. A  
Negro stands in a doorway with a  
toothpick, languorously agitating.  
A blonde chorus girl clicks: he  
smiles and rubs his chin. Everything  
suddenly honks: it is 12:40 of  
a Thursday.
                Neon in daylight is a  
great pleasure, as Edwin Denby would  
write, as are light bulbs in daylight.  
I stop for a cheeseburger at JULIET’S  
CORNER. Giulietta Masina, wife of  
Federico Fellini, è bell’ attrice.
And chocolate malted. A lady in  
foxes on such a day puts her poodle  
in a cab.
             There are several Puerto  
Ricans on the avenue today, which  
makes it beautiful and warm. First  
Bunny died, then John Latouche,  
then Jackson Pollock. But is the  
earth as full as life was full, of them?  
And one has eaten and one walks,  
past the magazines with nudes  
and the posters for BULLFIGHT and  
the Manhattan Storage Warehouse,  
which they’ll soon tear down. I  
used to think they had the Armory  
Show there.
                A glass of papaya juice  
and back to work. My heart is in my  
pocket, it is Poems by Pierre Reverdy.

Ebédidő van, lemegyek,
járok egyet a korgó színű
kocsik között. Előbb a járdán,
ahol melósok tömik koszosan
fénylő torzójukat szendviccsel
és Coca Colával, fejükön sárga
sisak. Védi őket a hulló tégla
ellen, gondolom. Aztán kijjebb, a
sugárútra,'ahol szoknyák csapkodnak
cipősarkok fölött és nyakig, a szellőző-
rácsokon. Forró napsütés, de a levegőt
kocsik rezegtetik. Karóra-alkuszokat
látok. Macskák hemperegnek
fűrészporban.
                    Tovább
a Times Square-re, ahol füstöt
fúj fölébem a reklám, s amott
könnyedén jár a vízesés. A
kapuban egy néger, fogpiszkálóval,
bágyadtan győzködik. Egy szőke
kóristalány okét csettint, a néger
mosolyog, dörzsöli az állát. Egyszerre
minden összedudál: 12 óra 40 perc van,
csütörtök.
              A nappali neonfény
igaz gyönyörűség, mondaná Edwin
Denby, ahogy a nappali villanykörte is az.
Beugrok egy sajtburgerre a bisztróba:
JULIET'S CORNER. Giulietta Masina,
Federico Fellini felesége, è bell’ attrice.
És malátás csokoládé. Egy rókás
hölgy uszkárját a kocsiba tuszkolja
egy ilyen napon.
                      Vannak a sugár-
úton ma Puerto Ricó-iak, ettől
meleg és gyönyörű. Először
Bunny halt meg, aztán John Latouche,
aztán Jackson Pollock. De vajon a föld is
úgy tele van velük, ahogy tele volt az élet?
És evett az ember és elmegy, el a
pornólapok és a BIKAVIADALt
hirdető plakátok és a Manhattan
Nagyáruház előtt, amelyet
hamarosan lebontanak. Mindig
úgy képzeltem, itt volt a Fauvista
Kiállítás.
            Egy pohár papájaszörp,
és vissza, dolgozni. A szívem
a zsebemben: Versek, Pierre Reverdytől.