McGuckian, Medbh: The Dream-Language of Fergus

1.
Your tongue has spent the night
In its dim sack as the shape of your foot
In its cave. Not the rudiment
Of half a vanquished sound,
The excommunicated shadow of a name,
Has rumpled the sheets of your mouth.

2.
So Latin sleeps, they say, in Russian speech,
So one river inserted into another
Becomes a leaping, glistening, splashed
And scattered alphabet
Jutting out from the voice,
Till what began as a dog’s bark
Ends with bronze, what began
With honey ends with ice;
As if an aeroplane in full flight
Launched a second plane,
The sky is stabbed by their exits
And the mistaken meaning of each.

3.
Conversation is as necessary
Among these familiar campus trees
As the apartness of torches;
And if I am a threader
Of double-stranded words, whose
Quando has grown into now,
No text can return the honey
In its path of light from a jar,
Only a seed-fund, a pendulum,
Pressing out the diasporic snow.

1
Nyelved sötét ágyában
töltötte az éjszakát, ahogy lábfejed alakja is
a barlangjában. Nem egy félig legyőzött
hang kezdete,
egy név kiátkozott árnya
gyűrte össze a szád lepedőit.

2
A latin is így alszik, mondják, az oroszban,
így lesz egy másikba simuló folyó
szökkenő, ragyogó, szétfröccsent,
elszórt ábécé,
a hang kiszögellése,
amíg ami kutyaugatásként kezdődött,
bronzban végződik, ami mézzel
kezdődött, jégben végződik;
mintha egy száguldó repülőgép
kilőne egy másik repülőt
és az eget átdöfné kijáratuk
és kettejük összetévesztett jelentése.

3
A beszélgetés éppoly fölösleges
az egyetemi park ismerős fái közt,
mint a fáklyák távolsága;
és ha én két szálból font szavak
sodrója vagyok,
melyek Quando-ja mosttá nőtt,
egy szöveg sem fordíthatja vissza a mézet
a bödönből a fénybe tartó ösvényén,
csak egy magkezdemény, egy inga,
a hófoltok súlya.