Lowell, Amy: Bocsánatkérés (Apology in Hungarian)

Be not angry with me that I bear        

    Your colours everywhere, 

    All through each crowded street,   

        And meet           

    The wonder-light in every eye,

        As I go by.         

Each plodding wayfarer looks up to gaze,     

    Blinded by rainbow haze,  

    The stuff of happiness,      

        No less,

    Which wraps me in its glad-hued folds     

        Of peacock golds.          

Before my feet the dusty, rough-paved way 

    Flushes beneath its gray.    

    My steps fall ringed with light,

        So bright,

    It seems a myriad suns are strown 

        About the town. 

Around me is the sound of steepled bells,     

    And rich perfuméd smells

    Hang like a wind-forgotten cloud, 

        And shroud        

    Me from close contact with the world.      

        I dwell impearled.          

You blazen me with jewelled insignia.

    A flaming nebula   

    Rims in my life. And yet   

        You set   

    The word upon me, unconfessed  

        To go unguessed.

Kérlek, bocsásd meg azt, hogy hordom itt

     Mindenütt színeid,

     Zsúfolt utcákon át:

         Csodát

     Villognak a bámész szemek,

         Ahogy megyek.

Vergődő vándor vaksin fölmered:

     Szivárvány-permet ez,

     Boldogság-nyersanyag,

         Aranyt

     Pávázó, víg redőivel

         Körém ivel.

Lábam előtt a poros, rücskös út

     Szürkét is mélyre gyújt,

     Léptemen fénykörív

         Vakít:

     Napok, szétszórva, számosan

         A városon.

Köröttem tornyos harangszó inog,

     S dús árnyú illatok,

     Mint szél feledte fellegek:

         Lepel

     Vág el a külvilágtul, ím.

         A díszeim.

Mert fényes ranggal magad ékítesz.

     Csillagködök tüzes

     Abroncsa létemen.

         Hanem

     A szót meggyónnom nem hagyod.

         Rejtély vagyok.