Levine, Philip: Words

Another dawn, leaden

and cold.  I am up 

alone, searching

again for words

that will make

some difference

and finding none,

or rather finding these

who do not 

make a difference.

I hear my son

waking for work –

he is late and doesn’t

have time for coffee

or hello.  The door

closes, a motor

turns over, and once

more it’s only

me and the gray day.

Lately I’ve been

running by day,

drinking by night,

as though first to build

a man and then destroy

him – this for

three months, and

I don’t find it foolish

– a man almost 50

who still knows so

little of why he’s

alive and would turn

away from answers,

turn to the blankness

that follows my nights

or the pounding of

the breath, the sweat

oiling every part

of me, running

even from my hair.

I want to rise above

nothing, not even you.

I want to love women

until the love burns

me alive. I want

to rock God’s daughter

until together we

become one wave

of the sea that brought

us into being. I 

want your blessing,

whoever you are who

has the power to give

me a name for

whatever I am. I want

you to lead me to

the place within me

where I am every 

man and woman, the trees

floating in the cold haze

of January, the small

beasts whose names

I have forgotten, the ache

I feel to be no

Longer only myself.

Újabb hajnal, nyomasztó

és hideg. Egyedül vagyok

ébren, keresve

újra a szavakat,

melyektől valami

megváltozik,

de nem találok,

illetve ezeket találom,

melyektől nem

változik semmi.

Hallom a fiam,

munkába indul –

késésben van, s annyi ideje

sincs, hogy kávézzunk, vagy

annyit mondjon: helló. Az ajtó

bezárul, a motor

felbőg, s megint

csak én vagyok

s a szürke nap.

Mostanság

nappal futok,

éjjel iszom,

mintha először

építenék egy embert,

azután lerombolnám –

három hónapja tart, és

nem tartom bolondságnak

– egy ember, ki majdnem 50,

ki még mindig

oly keveset tud,

miért él, s elfordul

a válaszoktól

az üresség felé,

melyet éjszakáim követnek,

vagy a lélegzet

lüktetése, minden

tagom olajos

izzadása, jön még

a hajamból is.

Nem akarok semmi fölé

kerekedni, még föléd sem.

Asszonyokat akarok szeretni,

míg a szerelem elevenen

megéget. Ringani

akarok Isten lányával,

míg egyetlen hullámává

leszünk a tengernek,

mi létre sodort.

Áldásod akarom,

bárki vagy,

kinek hatalmában áll

nevet adni annak,

ami vagyok. Azt akarom,

hogy elvezess

a helyre, bennem,

hol én vagyok minden

férfi és nő, a január hideg

ködében lebegő fák,

a kis vadállatok,

kiknek nevét

elfeledtem,

a fájdalom ne

tartson tovább,

csak én magam.