Lear, Edward: A Seprű, a Lapát, a Piszkavas, a Fogó (The Broom, the Shovel, the Poker and the Tongs in Hungarian)

The Broom and the Shovel, the Poker and the Tongs,

    They all took a drive in the Park,

And they each sang a song, Ding-a-dong, Ding-a-dong,

    Before they went back in the dark.

Mr. Poker he sate quite upright in the coach,

    Mr. Tongs made a clatter and clash,

Miss Shovel was all dressed in black (with a brooch),

    Mrs. Broom was in blue (with a sash).

        Ding-a-dong! Ding-a-dong!

        And they all sang a song!

'O Shovel so lovely!' the Poker he sang,

    'You have perfectly conquered my heart!

'Ding-a-dong! Ding-a-dong! If you're pleased with my song,

    'I will feed you with cold apple tart!

'When you scrape up the coals with a delicate sound,

    'You encapture my life with delight!

'Your nose is so shiny! your head is so round!

    'And your shape is so slender and bright!

        'Ding-a-dong! Ding-a-dong!

        'Ain't you pleased with my song?'

'Alas! Mrs. Broom!' sighed the Tongs in his song,

    'O is it because I'm so thin,

'And my legs are so long -- Ding-a-dong! Ding-a-dong!

    'That you don't care about me a pin?

'Ah! fairest of creatures, when sweeping the room,

    'Ah! why don't you heed my complaint!

'Must you needs be so cruel, you beautiful Broom,

    'Because you are covered with paint?

        'Ding-a-dong! Ding-a-dong!

        'You are certainly wrong!'

Mrs. Broom and Miss Shovel together they sang,

    'What nonsense you're singing to-day!'

Said the Shovel, 'I'll certainly hit you a bang!'

    Said the Broom, 'And I'll sweep you away!'

So the Coachman drove homeward as fast as he could,

    Perceiving their anger with pain;

But they put on the kettle and little by little,

    They all became happy again.

        Ding-a-dong! Ding-a-dong!

        There's an end of my song!

A Seprű, a Lapát, a Piszkavas, a Fogó

  egy napon a parkba hajtott.

Csodaszép zeneszó, halihé, halihó,

  ahogy egyszerre dalolt az ajkuk.

Mr. Piszkavas fennen a kocsiban ült,

    és csattogott Mr. Fogó,

Miss Lapáton fekete ingváll feszt,

  Mrs. Seprűn selyemviganó.

         Halihé, halihó:

     csodaszép zeneszó.

„Ó, Lapát! én magát - a Piszkavas szólt -

    úgy imádom, akár a fényt!

Halihé, halihó, hogyha tetszik a szó,

    adok önnek almalepényt!

Mikor érzékeny hangjával szenet kapar,,

    beragyogja az életemet!

Milyen karcsú az alakja! szívembe mar!

   szép orrtöve! térde kerek!

       Halihé, halihó:

    ugye, tetszik a szó?"

„Ó, jaj! Mrs. Seprű! - zihált a Fogó -,

  mert termetem hosszú és sovány,

s a lábam potyogó, halihé, halihó,

  ön énrám még fittyet se hány?

Hah! Szépek közt legszebb, kit ellep a por,

  ön nem hallgat rám, gyönyörű!

Hah! miért oly kegyetlen, mint egy szobor,

   csak azért, mert festett nyelű?

       Halihé, halihó!

       Ön tűzrevaló!"

Mrs. Seprű, Miss Lapát is zeng odafenn:

  „Milyen képtelen ének-özön!"

Szólt a Lapát: „Én azonnal fejbe verem!"

  Szólt a Seprű: „Én kiseprüzöm!"

De a Kocsis már pedzi a vihar szelét,

    és nagy sebesen hazahajt,

s még nem kerül le a tűzhelyről a tea,

   hogy feledik nyomban a bajt.

        Halihé, halihó -

       hol a tegnapi hó?!