Hughes, Ted: Gyűlölted Spanyolországot (You Hated Spain in Hungarian)

Spain frightened you.

Spain. Where I felt at home.

The blood-raw light,

The oiled anchovy faces, the African               

Black edges to everything, frightened you.

Your schooling had somehow neglected Spain.

The wrought-iron grille, death and the Arab drum.

You did not know the language, your soul was empty

Of the signs, and the welding light               

Made your blood shrivel.

Bosch Held out a spidery hand and you took it

Timidly, a bobby-sox American.

You saw right down to the Goya funeral grin

And recognized it, and recoiled                   

As your poems winced into chill, as your panic

Clutched back towards college America.

So we sat as tourists at the bullfight

Watching bewildered bulls awkwardly butchered,

Seeing the grey-faced matador, at the barrier           

Just below us, straightening his bent sword

And vomiting with fear. And the horn

That hid itself inside the blowfly belly

Of the toppled picador punctured

What was waiting for you. Spain               

Was the land of your dreams: the dust-red cadaver

You dared not wake with, the puckering amputations

No literature course had glamorized.

The juju land behind your African lips.

Spain was what you tried to wake up from           

And could not. I see you, in moonlight,

Walking the empty wharf at Alicante

Like a soul waiting for the ferry,

A new soul, still not understanding,

Thinking it is still your honeymoon               

In the happy world, with your whole life waiting,

Happy, and all your poems still to be found.

Spanyolország megrémített.

Spanyolország,

ahol én otthon voltam.

A vérig horzsolt fény, az olajos szardellaarcok,

A dolgok afrikai, fekete éle, minden

Elrémített. Iskolázottságodból valahogy

Kimaradt Spanyolország. A kovácsoltvas rács,

A halál, az arab dobszó. Nem tudtad a nyelvet,

Lelked nem válaszolt a jeleikre, és a hegesztés

Fényétől megállt benned az ütő. Bosch

Kinyújtotta érted pókkezét, és te, amolyan

Amerikai süldő lány módra, félénken elfogadtad.

A Goya-féle gyászvigyorgásba pontosan beleláttál,

És felismerted, és visszahőköltél, ahogy

A verseid meggémberedtek, ahogy rettegésed

Visszakapaszkodott az egyetemi Amerikába.

Így aztán mint turisták ültünk a bikaviadalon,

Néztük, hogy a megzavarodott bikát ügyetlenül öldösik,

Láttuk a szürke képű matadort, a korlátnál,

Éppen alattunk, egyenesítgette elgörbült kardját,

És okádott a félelemtől. És a szarv, amely

Belerejtőzött a felbukó torreádor fémzöld

Döglégyhasába, azt szúrta fel,

Ami rád várt. Spanyolország

Az álmaid földje volt: a poros-piros holttest,

Amellyel nem mersz együtt ébredni, az összehúzó

Csonkolások, amelyeket nem dicsőít irodalomóra.

A dzsudzsu-föld afrikai ajkad mögött.

Spanyolország az volt, amiből megpróbáltál

Fölébredni, de nem bírtál. Látlak a holdfényben,

Amint a néptelen alicantei rakparton járkálsz,

Akár a lélek, várod a komphajót,

Újonnan érkezett lélek, most sem értesz semmit,

Azt hiszed, most is a nászutadon vagy

A boldog világban, ahol rád vár az egész élet,

És boldog, és most majd minden versedet megtalálod.