Hughes, Ted: Portrék (Portraits in Hungarian)

What happened to Howard’s portrait of you?
I wanted that painting.
Spirits helped Howard. ‘Sometimes
When I’m painting, I hear a voice, a woman’s.
Calling Howard, Howard – faint, far-off,
Fading.’
             He got carried away
When he started feeding his colours
Into your image. He glowed
At his crucible, on its tripod.
How many sessions?
Yaddo fall. Woodstoves. Rain,
Rain, rain in the conifers. Tribal conflict
Of crows and their echoes. You deepened,
Molten, luminous, looking at us
From that window of Howard’s vision of you.
Yourself lifted out of yourself
In a flaming of oils, your lips exact.

Suddenly – ‘What’s that? Who’s that?’
Out of the gloomy neglected chamber behind you
Somebody had emerged, hunched, gloating at you,
Just behind your shoulder – a cowled
Humanoid of raggy shadows. Who?
Howard was surprised. He smiled at it.
‘If I see it there, I paint it. I like it
when things like that happen. He just came.’

Came from where? Mystery smudges extra,
Stalking the glaze wetness
Of your new-fired idol brilliance.
I saw it with horrible premonition.
You were alone there, pregnant, unprotected
In some inaccessible dimension.
Where that creature had you, now, to himself.
As is Howard’s brush-strokes tethered you there
In a dark emptiness, a bait, an offering,
To bring up - not a man-eater, not a monster,
Not a demon - what? Who?
                                         We watched
A small snake swim out questing
Over the greenhouse dust - a bronze prong
Glistening life, tentative and vital
As a snail's horn, lifting its flow
Magnetically towards - 'Beautiful!'
That's what I cried. 'Look, Howard, beautiful!
So intense it's hypnotic!' Howard laughed.
Snakes are snakes. 'You like it,' he said,
'Because it's evil. It's evil, so it thrills you.'

You made no comment. Hardly a week before -
Entranced, gnawing your lips, your fingers counting
The touches of your thumb, delicately
Untangling on your fingers a music
That only you could hear, you had sat there,
Bowed as over a baby,
Conjuring into its shrine, onto your page,
This thing's dead immortal doppelgänger.

Mi lett a portréddal, amit Howard* csinált?
Kellett az a festmény nekem.
Szellemek segítették Howardot. „Ha festek,
Hallok néha egy hangot, női hangot,
Howard, Howard – szólít halványan, messziről,
Elhalón.”
                Egészen lázba jött,
Ahogy elkezdte fölvinni a színeket
A képmásodra. Ragyogott
A tégelyénél, a háromlábú székén.
Hány ülés is?
Yaddói ősz. Fafűtéses kályhák. Eső,
Eső, eső a tűlevelű fák közt. Varjak
Visszhangzó belháborúja. Egyre mélyebb
Voltál, ahogy olvadtan, fénylőn kinéztél ránk
Howard rólad való látomásának ablakán.
Éned énedből kiemelkedett,
A pontos ajkaddal, olajlángolásban.

Egyszer csak – „Mi ez? Ki ez?”
Az elnagyolt, sötét szobából mögüled
Valaki előbukkant, görnyedten, majd’ fölfalt a szemével,
Mindjárt a vállad mögött – rongyolt árnyékú
Csuklyás emberforma. Ki ez?
Howard csak nézte. Elmosolyodott.
„Ott látom, hát megfestem. Szeretem,
Ha a dolgok így alakulnak. Csak úgy ott termett.”

Honnan jött? Ráadásnak, ez a titokfolt.
Újsütetű bálványragyogásod
Nedves fénymáza után lopakodva.
Iszonyatos balsejtelemmel néztem.
Egyedül voltál ott, terhes, védtelen,
Egy elérhetetlen dimenzióban,
Ahol ez a teremtmény most birtokba vett.
Mintha Howard ecsetvonásai kipányváztak volna
Egy sötét ürességben, csalétek, áldozat,
Hogy odavonzzon egy – nem emberevőt, nem szörnyet,
Nem démont – de mit? Kit?
                                           Néztünk
Egy kicsi kígyót, ahogy előkúszott, kutakodva
A melegház porában – élettől csillogó
Bronzvilla, puhatoló elevenség,
Mint a csiga szarva, hömpölygette
Magát delejesen tova. „De szép! –
Kiáltottam. – Nézd, Howard, nézd, milyen szép!
Hipnotikus erő van benne!” Howard nevetett.
Kígyó, az kígyó. „Azért tetszik – mondta –,
Mert gonosz. Gonosz, tehát izgat.”

Nem szóltál semmit. Alig egy hete –
Ott ültél megigézve, harapdáltad ajkad,
Ujjaid a hüvelykeden doboltak, zenét
Csiholtál rajtuk, csak neked hallhatót,
És mintha csecsemő fölé hajolnál,
Úgy bűvölted ereklyetartójába, a papírra
Ennek a dolognak
Halott örökkévaló alakmását.

*Howard Rogovin (A kép valószínűleg elveszett...)