Hughes, Ted: A vidra (An Otter in Hungarian)

I
Underwater eyes, an eel's
Oil of water body, neither fish nor beast is the otter:
Four-legged yet water-gifted, to outfish fish;
With webbed feet and long ruddering tail
And a round head like an old tomcat.

Brings the legend of himself
From before wars or burials, in spite of hounds and vermin-poles;
Does not take root like the badger. Wanders, cries;
Gallops along land he no longer belongs to;
Re-enters the water by melting.

Of neither water nor land. Seeking
Some world lost when first he dived, that he cannot come at since,
Takes his changed body into the holes of lakes;
As if blind, cleaves the stream's push till he licks
The pebbles of the source; from sea

To sea crosses in three nights
Like a king in hiding. Crying to the old shape of the starlit land,
Over sunken farms where the bats go round,
Without answer. Till light and birdsong come
Walloping up roads with the milk wagon.

 
II
The hunt's lost him. Pads on mud,
Among sedges, nostrils a surface bead,
The otter remains, hours. The air,
Circling the globe, tainted and necessary,

Mingling tobacco-smoke, hounds and parsley,
Comes carefully to the sunk lungs.
So the self under the eye lies,
Attendant and withdrawn. The otter belongs

In double robbery and concealment --
From water that nourishes and drowns, and from land
That gave him his length and the mouth of the hound.
He keeps fat in the limpid integument

Reflections live on. The heart beats thick,
Big trout muscle out of the dead cold;
Blood is the belly of logic; he will lick
The fishbone bare. And can take stolen hold

On a bitch otter in a field full
Of nervous horses, but linger nowhere.
Yanked above hounds, reverts to nothing at all,
To this long pelt over the back of a chair.

I
Vízalatti szem, angolna
Vízolaj-teste - se hal, se parti lény a vidra,
Négylábú, de vízbe termett, halnál halabb;
Úszóláb, hosszú evezőfarok,
Kerek fej, mint egy vén kandúré.

Önlegendáját hozza
Hadak s hantok előttről, ebek és férgek ellenében;
Nem ver gyökeret, mint a borz. Bolyong, rikolt;
Parton szökell, melyhez már nem tartozik;
Vízbe tér vissza olvadáskor.

Se vízé, se parté. Keres egy világot,
Mely elveszett, mikor először lemerült,
Átformált teste tavi lyukakba tér;
Vakon hasítja a sodrot, mígnem a forrás
Kavicsait nyalja; tengertől

Tengerig három nap úszik át,
Mint rejtező király. Az ódon, csillagfényes partra sír,
Süllyedt tanyákra, hol néma denevér
Csapong; míg fény jön s madárdal
És tejesszekér veri fel az utat.

II
A vadász elvétette. Lábhegyen,
Hinár közt, orra gyöngy a víz színén,
Órákig áll a vidra. A levegő,
Föld-kerülő, fertőzött s éltető,

Dohányfüst- kutya- és paréjszagú,
A lemerült tüdőbe lassan ér le.
Így az én a szemek alatt lapul,
Lesbe húzódva. A vidra léte

Kettős rablás és rejtezés -
A víztől, mely táplál s fojt, s a parttól,
Melytől hosszát s véreb-száját nyerte.
Tiszta bundája, melyen visszfény futos,

Kövéren tartja. Szíve döngve ver,
Holt hidegből nagy pisztráng-izom;
A has logikája a vér; tisztára nyal
Minden halcsontot. Nőstényéhez oson

S hágja ideges lovakkal tele
Nyílt mezőn is, de seholse pihen.
Ha ebek tépik, átvedlik semmivé,
E hosszú bundává itt, székemen.