Hardy, Thomas: Kettejük találkozása (The Convergence Of The Twain in Hungarian)

In a solitude of the sea

Deep from human vanity,

And the Pride of Life that planned her, stilly couches she.

Steel chambers, late the pyres

Of her salamandrine fires,

Cold currents thrid, and turn to rhythmic tidal lyres.

Over the mirrors meant

To glass the opulent

The sea-worm crawls-grotesque, slimed, dumb, indifferent.

Jewels in joy designed

To ravish the sensuous mind

Lie lightless, all their sparkles bleared and black and blind.

Dim moon-eyed fishes near

Gaze at the gilded gear

And query: "What does this vaingloriousness down here?" . . .

Well: while was fashioning

This creature of cleaving wing,

The Immanent Will that stirs and urges everything

Prepared a sinister mate

For her - so gaily great -

A Shape of Ice, for the time far and dissociate.

And as the smart ship grew

In stature, grace, and hue,

In shadowy silent distance grew the Iceberg too.

Alien they seemed to be:

No mortal eye could see

The intimate welding of their later history,

Or sign that they were bent

by paths coincident

On being anon twin halves of one august event,

Till the Spinner of the Years

Said "Now!" And each one hears,

And consummation comes, and jars two hemispheres.

Tengermagányban, messze, lenn,

a hiú Földtől s gőgösen

Tervező Élettől békén hagyva pihen.

Acélszobái, egykori

szalamanderes tüzei

kioltva: üregük hideg ár zengeti.

Tetszelgő, dús, öröm-

zsúfolta tükrökön

puhány-raj mászkál – torz, nyálkás, néma közöny.

Gyöngyök, kincs, lelkeket

ingerlő ékszerek

szikrátlan, fénytelen, feketén fekszenek.

Holdszemű éj-halak

aranycifrázatokat

bámulnak: „Mi ez a hiúság-kirakat?"...

Nos: formálván e hab-

hasító szárnyakat,

ami mindent mozgat, a Belső Akarat

e boldog szerkezet

komor társául egy

jövendő, távoli Jég-Vázat épített.

S ahogy nőtt a csoda-

hajó – törzs, kecs, szín – a

Jéghegyet is növelte a néma éjszaka.

Mintha idegenek:

szem nem láthatta meg,

mi forrasztja egybe a történetüket,

s nem észlelte sose,

hogy már egymásfele

tart e két lény, egy fenséges esemény két fele,

míg csak jelt nem adott

az idő Takácsa: „Most!"

S jött a Vég, s a két Félteke becsikorodott.