Emerson, Ralph Waldo: The Rhodora

On being asked,

Whence is the flower?

In May, when sea-winds pierced our solitudes,

I found the fresh Rhodora in the woods,

Spreading its leafless blooms in a damp nook,

To please the desert and the sluggish brook.

The purple petals, fallen in the pool,

Made the black water with their beauty gay;

Here might the red-bird come his plumes to cool,

And court the flower that cheapens his array.

Rhodora! if the sages ask thee why

This charm is wasted on the earth and sky,

Tell them, dear, that if eyes were made for seeing,

Then Beauty is its own excuse for being:

Why thou wert there, O rival of the rose!

I never thought to ask, I never knew:

But, in my simple ignorance, suppose

The self-same Power that brought me there brought you.

Midőn megkérdezték tőlem,

hogy honnan a virág?

Midőn magányunk sós szél döfte át,

Egy friss rodóra, májusi virág

Virult párás zugolyban, fák alatt,

S örült az erdő és a rest patak.

Bíbor szirma a sötét árba hullt,

S a pirók máris udvarolt neki:

Tollát hűtötte éppen, s felvidult,

Hogy rőt ruháját olcsóbbá teszi.

Rodóra! Hogyha bölcsek kérdenek:

Mért ontod földre s égre kellemed,

Mondd meg: ha látásra szolgál a szem,

A Szépség önnön mentsége legyen!

Ó, rózsa vetélytársa, még soha

Nem kérdeztem, hogy mért voltál te ott:

De együgyűn úgy vélem, hogy oda

Téged és engem egy Erő hozott.